BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Abszolút többség a bővítésnek

Abszolút többségbe kerültek az Európai Unió bővítését támogatók az EU-n belül - derül ki az Eurobarometer legutóbbi közvélemény-kutatásának eredményeiből.

A tagfelvételt támogatók köre 8 százalékponttal gyarapodott a legutóbbi, tavasszal végzett hasonló felméréshez képest. Biztató, hogy a bővítéshez fenntartásokkal viszonyuló németek és osztrákok körében két számjegyű erősödést könyvelhetett el a pártolók tábora. Jelenleg Franciaország az egyetlen tagállam, ahol többen vannak az újak felvételét ellenzők, mint a támogatók.

A kedvező hangulatváltozás ellenére az unió legnagyobb tagállamaiban - Olaszország kivételével - a polgároknak még mindig kevesebb mint a fele áll a bővítés pártján. Jelentős többségbe kerültek azonban az új tagok felé nyitott válaszadók Dániában, Finnországban, Hollandiában, Luxemburgban és Svédországban. Az ellenzőknél többen vannak a támogatók Ausztriában és Belgiumban is, bár ott arányuk nem éri el a megkérdezettek felét.

Jóval kevésbé lelkesültek fel az európai polgárok az euró közeledésétől: a közös valuta támogatottsága megjelenése előtt két héttel is csak 61 százalékpontra kúszott fel. Igaz, az euróövezeten belül Finnországot leszámítva meggyőző többsége van az európai pénz híveinek. Sőt, az előző felmérés óta Svédországban is többségbe kerültek az európártiak, táboruk 22-vel, 51 százalékpontosra nőtt. A dánoknak még mindig kevesebb mint a fele, a briteknek alig több mint negyede látná szívesen az eurót pénztárcájában.

Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke örömének adott hangot az európaiak kedvező hangulatváltozásának láttán, utalva az EU közelmúltbeli sikereire az új világkereskedelmi tárgyalási forduló megindításában vagy a kiotói klímaegyezmény megmentésében. Valóban, a brüsszeli testület iránti bizalom valamennyi tagországban növekedett, leginkább - 10 ponttal - az euroszkeptikus Nagy-Britanniában, míg az EU egészében 5 százalékponttal, elérve ezzel az 50 pontos értéket.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.