BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Állami támogatásra várva

Az idén minden eddiginél több önkormányzat, az összes több mint harma da, önhibáján kívül működésképtelen. A forráshiányos önkormány zatok támogatására tervezett teljes évi 10,5 milliárd forint már az első ütemben sem volt elég: az 1160 helyhatóságot jogosan megillető 12,9 milliárdot akkor is átcsoportosításokkal teremtették elő. A második ütemről ma tárgyal a parlament önkormányzati bizottsága.

Az igénylés feltételeinek folyamatos szigorítása ellenére ebben az évben minden eddiginél több, 1202 önkormányzat bizonyult önhibáján kívül működésképtelennek. Ezek zöme az elmaradott térségekben működő kis települések közül kerül ki. A központi költségvetés által kiegészítő támogatásként fizetendő, összesen 13,6 milliárd forint is jelentő-.sen meghaladja a tavalyi 12,4 milliárdot.

A forráshiányos helyhatósá-.gok idei második ütemű támogatásáról szóló pénzügyminiszteri javaslat ma kerül az Országgyűlés önkormányzati bizottsága elé. A Világgazdaság értesülései szerint 235 önkormányzat kért 2,4 milliárd forint kiegészítő állami támogatást. Közülük várhatóan 155 település és két megye kap majd 724,6 milliót.

A költségvetés erre az évre összesen 10,5 milliárd forintot tervezett az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok kiegészítő állami támogatására, de a pénz már az első ütemben sem volt elég. Akkor ugyanis 1160 helyhatóság 12,9 milliárd forintos igényét ismerték el jogosnak. Ennél egyébként többen kértek segítséget: 1197 önkormányzat szeretett volna 19,7 milliárdot kapni. Az első ütemben hiányzó 2,4 milliárd forintot az önkormányzati szférán belüli átcsoportosítással teremtették elő. A második ütemben jogosnak ítélt összeget ugyancsak a lemondott normatív állami hozzájárulásokból és a központosított előirányzatokból fedezik. Eddig csak egyszer, 1996-ban fordult elő, hogy a rendelkezésre álló keret a lemondott támogatásokkal együtt sem volt elegendő a jogos igények kifizetéséhez, így a központi költségvetést is módosítani kellett.

Az önkormányzatok azonos összegű normatívákat kapnak feladataik ellátásához. Az önkormányzati szféra finanszírozási gondjait mutatja, hogy az utóbbi három évben már a helyhatóságok több mint harmadánál - elsősorban a kisebb településeken és a megyei önkormányzatoknál - az állami, illetve a saját források nem elegendőek a működőképesség fenntartásához. A törvény szerint ezek az önkormányzatok a büdzsében meghatározott kereten túl is megkapják a jogosnak ítélt kiegészítő támogatást, különben kötelező feladataikat sem tudnák ellátni. Forráshiány ebben az évben is döntően azoknál a helyhatóságoknál keletkezett, amelyek az elmaradott térségekben vannak.

da, önhibáján kívül működésképtelen. A forráshiányos önkormány

zatok támogatására tervezett teljes évi 10,5 milliárd forint már az első ütemben sem volt elég: az 1160 helyhatóságot jogosan megillető 12,9 milliárdot akkor is átcsoportosításokkal teremtették elő. A második ütemről ma tárgyal a parlament önkormányzati bizottsága. Kecskés Ágnes-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.