BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Biotermékek Nürnbergből

A nürnbergi vásárközpontban 2002. február 14-17. között rendezik meg a BioFach 2002 kiállítást. A rendezvényen a természetes élelmiszerek és kozmetikai termékek széles választékával ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Az eseményre várt mintegy kétezer kiállító 10 százaléka mutat be kozmetikai és testápolási cikkeket, valamint tisztítószereket. A tavalyi rendezvényen a 25 ezer szakmai látogató jóval több mint egyharmada mutatott megkülönböztetett érdeklődést e termékcsoport iránt.

A kiállítás híven tükrözi a biotermékek piacának felívelését, hiszen a jövő februári BioFachon két csarnokkal többet töltenek majd meg a természetes anyagokból készült termékek, az ideinél több lesz a kiállító s várhatóan a látogató is. (A 2001. évi szakvásáron 1725 kiállító áruira közel 25 ezer szakmai látogató volt kíváncsi.)
Így az összesen hét csarnokban még több újdonság mutatkozhat be: elsőként a kínálati csoportokba sorolt áru gyártói, majd egy újdonság, az úgynevezett green finance, amely finanszírozási lehetőségeket, kockázati tőkét és pénzbefektetési lehetőségeket kínálnak az ágazatban. Az év országa 2002-ben a vonzó termékeivel és kínálatával bemutatkozó Spanyolország. További külön bemutatókat is terveznek például kávéból és kakaóból, de sörkert és teaház is várja az érdeklődőket.

Az esemény jelentőségét mutatja, hogy világszerte növekszik az érdeklődés a biotermékek iránt: valamennyi jelentősebb kereskedelmi lánc tart bioterméket, részben saját márkanéven is, s érintett piaci szereplők hatalmas mértékű forgalomnövekedésről adtak számot. A hagyományos termékek gyártói is indítanak úgynevezett biotermékvonalat, s az ágazatban egyre több a vállalati fúzió, illetve felvásárlás.

A nagy érdeklődésre jellemző, hogy bár Európa-szerte jelentős mértékben nő a biotermelés, 2001-ben bizonyos termékeknél szűk volt a keresztmetszet, részleges vagy akár teljes hiány is előfordult. A biobúza-keresletet például csak tetemes ausztrál importból lehetett fedezni, viszont krónikus hiány alakult ki tönkölybúzából, az asztali tönkölyből és kölesből. Az úgynevezett fajhoz illő tartásból származó marhahúst a kergemarhakór-válság mélypontján alig lehetett kapni.

A nürnbergi vásárközpontban 2002. február 14-17. között rendezik meg a BioFach 2002 kiállítást. A rendezvényen a természetes élelmiszerek és kozmetikai termékek széles választékával ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Az eseményre várt mintegy kétezer kiállító 10 százaléka mutat be kozmetikai és testápolási cikkeket, valamint tisztítószereket. A tavalyi rendezvényen a 25 ezer szakmai látogató jóval több mint egyharmada mutatott megkülönböztetett érdeklődést e termékcsoport iránt. Munkatársunktól-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.