BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Emelkedő közműdíjak Budapesten

Január 1-jétől várhatóan 6,9 százalékkal emelkedik a fővárosban az ivóvíz ára, a csatornadíj 6,74 százalékkal nő, a szennyvízszippantásért pedig 9,9 százalékkal kell majd többet fizetni. A javaslatról ma foglal állást a város vezetői értekezlete, s ha a főpolgármesteri kabinet támogatja, csütörtökön ez az előterjesztés kerül a fővárosi közgyűlés elé. Az emelés után egy köbméter víz ára 105-ről 112,5 forintra nő. A csatornahasználatért 107 helyett 114 forintot kell fizetni, a szippantott szennyvíz elszállítása pedig az idei 831 helyett 913 forintba kerül majd köbméterenként.

Csütörtökön ismét tárgyal a közgyűlés a budapesti tömegközlekedés tarifáinak 6,5 százalékos emeléséről, amiről két héttel ezelőtt csak elvi döntést hoztak. A főváros eredetileg 9,8 százalékos drágítást tervezett. A Pénzügyminisztérium (PM) viszont többször is állást foglalt arról, hogy nem ért egyet a tömegközlekedési cégek inflációnál magasabb arányú tarifaemelésével, sőt a pénzügyminiszter részéről az 5-5,5 százalékos javaslat is elhangzott. Mivel a november 29-i ülés napjáig nem érkezett meg a PM hivatalos álláspontja, a képviselők végül a 6,5 százalékos emelés mellett döntöttek, s most ehhez várják a miniszter jóváhagyását.
Ismét a közgyűlés elé terjeszti a városvezetés a temetkezés közszolgáltatási díjainak 6 százalékos emelését, amelynek elfogadásához a novemberi ülésen egy szavazat hiányzott.

Január 1-jétől várhatóan 6,9 százalékkal emelkedik a fővárosban az ivóvíz ára, a csatornadíj 6,74 százalékkal nő, a szennyvízszippantásért pedig 9,9 százalékkal kell majd többet fizetni. A javaslatról ma foglal állást a város vezetői értekezlete, s ha a főpolgármesteri kabinet támogatja, csütörtökön ez az előterjesztés kerül a fővárosi közgyűlés elé. Az emelés után egy köbméter víz ára 105-ről 112,5 forintra nő. A csatornahasználatért 107 helyett 114 forintot kell fizetni, a szippantott szennyvíz elszállítása pedig az idei 831 helyett 913 forintba kerül majd köbméterenként. VG-összefoglaló-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.