BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Eredménytelen volt Cavallo útja

Domingo Cavallo argentin gazdasági miniszter "nagyon jónak" nevezte hét végi, washingtoni megbeszélését a Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselőivel, de üres kézzel tért haza - írja a Reuters. Daniel Marx pénzügyminiszter tovább tárgyal az amerikai fővárosban arról az 1,3 milliárd dollárról, amelynek kifizetését az IMF a múlt héten tagadta meg a jövő évi költségvetéssel kapcsolatos nézeteltérések miatt.

A valutaalap szerint az argentin kormány nem lesz képes a zéró költségvetési hiány megvalósítására. Cavallo úgy nyilatkozott, hogy a megbeszélésen a deficit áthidalásának a lehetőségeit, illetve a 2002-2005 közötti időszak gazdaságpolitikáját vitatták meg.

Washingtonból hazatérve Cavallo megpróbál konszenzust teremteni az IMF által követelt - egyes hírek szerint 2002-ben négymilliárd dollárt kitevő - kiadáscsökkentések kapcsán, ami megfigyelők szerint nem lesz könnyű feladat. Hivatali idejének két éve alatt a kormány már több milliárd dollárt faragott le kiadási terveiből. Az erősödő szociális feszültségekre tekintettel sok argentin politikus annak ellenére ódzkodik a további megszorításoktól, hogy ha az adósságválság a pezó leértékeléséhez vezetne, akkor emberek tömege menne azonnal anyagilag tönkre. Cavallo szerint a nemzeti valuta leértékelése vagy a dollarizálás lehetősége nem merült fel a valutaalappal folytatott tárgyalás során.

Az argentinok nem bíznak az IMF segítségében, és tömegével veszik ki pénzüket a bankokból. A betétek összértéke az idén már 17 százalékkal csökkent. Nagy felháborodást váltott ki a kormány pénteki döntése, amellyel zárolta a magánnyugdíjpénztárak vagyonát. Cavallo szerint erre a "hisztéria" megfékezése miatt volt szükség, és a korlátozásokat amint lehet, megszüntetik. Cáfolta egyúttal azokat a híreszteléseket, hogy a Buenos Aires-i bankoknak nincsen elég dollárjuk az átváltási igények kielégítésére. Elemzők azonban aggódnak amiatt, hogy a dollár kiáramlása a pénzügyi rendszerből megfosztja a kormányt az amerikai valuta hivatalos fizetőeszközként való átvételének lehetőségétől.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.