A kormány a következő ülésén dönt arról, Magyarország tegyen-e vá laszlépést Kanadával szemben a magyar állampolgárok számára beve zetett vízumkötelezettség miatt - derült ki Orbán Viktor rádióin terjújából.
A kormányfő a keddi hivatalos kanadai bejelentés ap ropóján azt mondta: az ügyről hétfőn már tárgyalt a kabinet, de csak kö vetkező ülésén dönthet esetlegesen a kölcsönösségről. A magyaror szági romák Kanadába történő kivándorlásáról Orbán Viktor úgy vé lekedett, "iparszerű, szervezett csoportok tűntek fel". A miniszter elnök megfogalmazása szerint a kanadaiak nem látják szívesen, ha olyanok tömege próbál meg letelepedni Kanadában a menedékjogra hivatkozva, akiket semmilyen üldöztetés nem ért hazájukban.
Az tény, hogy az észak-amerikai országban menekültkérelmet benyújtott magyar állampolgárok száma dinamikusan nőtt az utóbbi években. A bé csi kanadai nagykövetség tanácsosa, Peter Lilius által a Világgazda ság rendelkezésére bocsátott adatok szerint a bolgár, cseh, román és szlo vák menedékkérők együttes létszámának többszörösét teszik ki honfi társainké. Igaz, a minimális cseh vagy szlovák adat azzal magyarázha tó, hogy ezekkel az országokkal szemben hasonló okokból - ugyancsak többezres nagyságrendben "menekültek" - már 1997-ben visszaállítot ták a vízumkötelezettséget a kanadaiak.
Magyarországgal szemben 1994-ben törölte el Kanada a vízumkényszert. A visszaállítást Mar ta Moszczenska budapesti nagykövet azzal indokolta: "Ez volt az egyet len lehetőség a nagyszámú, javarészt megalapozatlan menekültké relmek ügyének kezelésére." Az ország a menekültkérelmek mindös sze 8-15 százalékát fogadta el. Az idén a világ minden tájáról össze sen 40 ezer kérelmet nyújtottak be. Országokra bontva az elfogadási ráta 50-60 százalékos. Jelenleg 145 ország állampolgáraira érvé nyes a vízumkötelezettség. A kanadai hatóságok arról tájékoztat tak: egy menekült eltartásának - iskoláztatás, szállás, étkezés - költsége évi 20 ezer kanadai dollár.
A cseh és a szlovák romák kivándorlási problémája az 1997-es kanadai intézkedések után nem szűnt meg. Nagy-Britannia például a prágai nem zetközi repülőtéren állította szolgálatba bevándorlási hivata lának tisztjeit valamennyi, a szigetországba tartó utas ellenőrzé sére a menedékkérők számának megemelkedése miatt. Csáky Pál, az em beri és kisebbségi jogokért felelős szlovák miniszterelnök-helyet tes regionális szinten, a közép-európai kormányok együttműködésé vel képzelné a romakérdés megoldását. Csáky már egy cseh, magyar és szlovák szakértők részvételével a témában Pozsonyban szervezett ok tóberi konferencián azt jósolta: az EU, az Egyesült Államok és Kana da vízumpolitikájának szigorításával válaszolhat a szeptember 11-i terrorcselekményekre.
A lapunk által megkérdezett romaszakértők megkérdőjelezik, hogy bármilyen szervezet, párt, alapítvány vagy cég állna a kivándorló ma gyarországi cigányok mögött. Nincs arra bizonyíték, hogy iparszerű en zajlana a romák kiutazása - hangsúlyozza Kállai Ernő. A Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének munkatársa egy ebben a témában végzett kutatására hivatkozva kifejtette, nem kül ső szervezés eredménye a kivándorlás, és semmi nem támasztja alá azt, hogy ezen valamilyen szervezet gazdaságilag nyerészkedne. Legtöbb ször ad hoc jellegű döntés eredménye a kivándorlás - tájékoztatott a szakértő, aki szerint azok a romák szánják el magukat az emigráció ra, akik hosszú ideje nem találnak itthon munkát. A szakértő mind emellett arra is felhívta a figyelmet, hogy a menedékkérők közt olyan magyarok is fellelhetők, akik romának adják ki magukat csak azért, hogy szociális ellátásban részesüljenek.
Nincs tudomása szervezett kiutaztatásról Horváth Aladárnak sem. A Roma Polgárjogi Alapítvány (RPA) elnöke azt mondta: az alapítvány több alkalommal felhívta a jelenségre a kormányzat figyelméta. Hor váth Aladár szerint míg a Horn-kormány idején főleg muzsikus cigányok vándoroltak ki, most építő- és vendéglátó-ipari dolgozók is kiutazás ra kényszerülnek. Magyarország határain belül kell megoldani a problémát; ellene vagyok a kivándorlásnak, de ez a jelenség nem meg lepő - hangsúlyozta.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.