Budapest ugyanis hatályos ellenintézkedést helyezett kilátásba azután, hogy Varsó tegnaptól kezdődően az év végéig vámpótlék alkalmazását rendelte el búzára és feldolgozott paradicsomra a meghatározott küszöbár alatti importárak esetében. A lengyel kormány vonatkozó intézkedése szerint a pótvám alól kivételt csak az Európai Unióval megállapított, illetve a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) keretén belül rögzített kontingensek kapnak.
Ez az intézkedés több szempontból is jogszerűtlen és megalapozatlan - áll egyebek között a Külügyminisztérium lapunkhoz eljuttatott közleményében. A pótvám ellentétes a CEFTA rendelkezéseivel, illetve a folyó évre vonatkozó, március 22-i magyar-lengyel miniszteri megállapodásban rögzítettekkel. Nem szólva arról, hogy ismételten nehezíti a magyar búza és feldolgozott paradicsom lengyel piacra jutását.
Budapest e megfontolások alapján arányos ellenintézkedések újbóli bevezetésének lehetőségét fontolgatja, derül ki a közleményből. Erre nem először kerülne sor, hiszen évek óta folyik ez a fajta intézkedés-ellenintézkedés sorozat a két ország között, s az idén is "több forduló" volt már. Legutóbb októberben jelentett be Budapest ellenlépést bizonyos lengyel termékek magyarországi piacra jutását nehezítendő azt követően, hogy a lengyel kormány hasonló lépést tett. Akkor azonban az ügy megoldódni látszott: Varsó november 1-jétől 200 ezer tonna magyar búzára 15 százalékos kedvezményes CEFTA-vámot ígért.
Ismét eszkalálódni látszik a vámháború Magyar- és Lengyelország között. VG-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.