BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jó évet zár az építőipar

Októberben az építőipari termelés - a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított volumenindexek szerint - 2,2 százalékkal haladta meg a tavaly ilyenkori szintet. Ez ugyan jóval kisebb növekedési ütem, mint amit az utóbbi hónapokban megszokhattunk, de ezt inkább statisztikai okok magyarázzák, mintsem a bővülés megtorpanása.

októberében ugyanis az előző hónaphoz képest igen erőteljesen megugrott az építőipari termelés, és ez megemelte a bázist. Ezt igazolja az egyhavi növekedési adat is, hiszen a 3,8 százalékos visszaesés nem számít jelentősnek a szeptemberi kiugró eredmény után. Ráadásul októberben sok a munkaszüneti nap, és ez nehezíti az összehasonlíthatóságot. Erre utal az is, hogy a 12 havi kiigazítatlan index jóval nagyobb, 7,4 százalékos éves bővülést mutat.

Az idei kiugróan jó építőipari teljesítmény elsősorban a lakásépítési boom okozta keresletnek köszönhető. Éves átlagban 10 százalék felett lesz a bővülés, ami utoljára 1998-ban fordult elő. Ezzel az ágazati dinamika messze meghaladja az ipari szektor egészének növekedését. A bővülés elsősorban a közép-magyarországi és az alföldi régiókban következett be, de Közép-Dunántúlt és Észak-Magyarországot leszámítva mindenhol növekedés volt megfigyelhető.

Számos jel mutat ugyanakkor arra, hogy a következő évben már kisebb lesz a lendület. Vállalati körben már érzékelhetők kisebb értékesítési nehézségek, a statisztika pedig a rendelésállományok növekedési ütemének csökkenéséről árulkodik. Az első 10 hónapban például összességében alig kötöttek több új szerződést, mint tavaly. A lakásépítési engedélyek számának alakulása szintén arra utal, hogy levonulóban van a nagy lakásépítési hullám. Kérdés, hogy az utóbbi hónapok újabb kamatcsökkentései elérhetővé, vagy vonzóvá tették-e a lakáshiteleket a lakosság olyan rétegeiben is, amelyek eddig nem vállalkoztak lakásvásárlásra vagy -építésre.

Az építőipari árindex októberben 7,4 százalékon állt, ami magasabb, mint az infláció. Az első tíz hónap átlagos árszínvonal-emelkedése is magasabb, mint a fogyasztói árdinamika, hiszen előbbi 11, utóbbi 9,6 százalékon állt októberben. Örvendetes ugyanakkor, hogy az árnyomás itt is csökken, januárban még 14,6 százalékos volt az egy évre visszatekintő drágulás.

Októberben az építőipari termelés - a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított volumenindexek szerint - 2,2 százalékkal haladta meg a tavaly ilyenkori szintet. Ez ugyan jóval kisebb növekedési ütem, mint amit az utóbbi hónapokban megszokhattunk, de ezt inkább statisztikai okok magyarázzák, mintsem a bővülés megtorpanása. Madár István-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.