Az idei első kilenc hónapban - a Gazdasági Minisztérium adatai szerint - a Horvátországba irányuló magyar export 24 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához képest, és elérte a 175,8 millió dollárt.
Ezzel szemben a Magyarországra irányuló horvát kivitel 2,3 százalékkal nőtt, értéke 41,1 millió dollár volt. Fürst Anna, a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. területi igazgatója szerint az előzetes terveknek megfelelően jövőre mintegy 5-600 millió forintot fordítanak a külföldön rendezendő vásárokon, kiállításokon való magyar megjelenés segítésére. Ez az összeg a rendezvényeken való kollektív és egyéni megjelenés támogatását egyaránt tartalmazza. A zágrábi vásáron megrendezésre kerülő kiállítások közül jövőre az autóshow, a gasztronómiai, a borászati, az idegenforgalmi, a mezőgazdasági, a pénzügyi és a fogyasztási cikkeket bemutató vásár kap majd nagy hangsúlyt. Évente harminc nemzetközi kiállítást rendeznek a horvátországi vásár keretében. Ezeken 500 ezer négyzetméteren mintegy kilencezer kiállító vesz részt, évente csaknem 600 ezer látogatóval.
A horvát kormány rögzítette azokat az alapfeltételeket, amelyek mentén az elkövetkező két évben a gazdaságot érintő kitűzött célokat el kívánja érni. Ezek a következők: reálértékben 4,5 százalékos GDP-növekedés, az államháztartási hiány 2 százalékos szűkítése, 4,3 százalékot meg nem haladó infláció, a foglalkoztatás bővítése és a munkanélküliség 19,2 százalékra csökkentése, a költségvetési hiány 4,3 százalékra leszorítása, a fizetési mérleg hiányának 3 százalékra csökkentése, valamint az ország külső adósságállományának a GDP 47,5 százalékára mérséklése. E célok elérésére számos intézkedést tervez, többek között a beruházások élénkítését, a kis- és közepes méretű vállalkozások fejlesztését.
A zágrábi vásár rendezvényein való kollektív és egyéni részvétel üzleti lehetőségeket kínál a magyar cégek számára. Ehhez jó alapot teremt a horvát gazdaság stabilizálására való törekvés és az idén áprilisban életbe lépett magyar-horvát szabadkereskedelmi megállapodás. A Zágrábi Vásár keretében a soron következő szakkiállítások 2002. április 16-20. között lesznek. Munkatársunktól-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.