BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Maradhat a gmo-moratórium

A laekeni EU-csúcs elé vinné a genetikailag módosított élőlények (gmo) kereskedelmi felhasználását tiltó uniós moratórium ügyét Margot Wallström környezetvédelmi biztos. A belga elnökség ugyanis közölte, csatlakozik a tilalom feloldását ellenző tagállamok tábo rához. Ezen országok szerint csak azt követően lenne szabad felolda ni a tilalmat, hogy megnyugtatóan rendezik a gmo-k felhasználásá nak ellenőrzését és a génkezelt termékek jelölését.

A moratóriumot pártolók csoportjának elegendő szavazata van bármely új génke zelt termék uniós jóváhagyásának megakadályozásához - írja az EurActiv. Belgium állásfoglalása egybecseng az EU környezetvédel mi minisztereinek közelmúltbeli nyilatkozatával, mely szerint a moratóriumnak hatályban kell maradnia a gmo-kkal kapcsolatos szabá lyozás rendezéséig. Az Európai Bizottság viszont támogatja a moratórium feloldását, és a nyár folyamán már javaslatot tett a jogszabályi megoldásra is.

Eszerint minden olyan terméket génkezeltként kellene megjelölni, mely legalább 1 százaléknyi gmo-t tartalmaz, és átfogó rendszert hozná nak létre a termelési eljárások ellenőrzésére, illetve az eset leges termékvisszahívások esetén szükségessé váló segítségnyújtás ra. Wallström szerint a fogyasztóknak meg kell adni az "informált vá lasztás" lehetőségét, a biotechnológiai iparnak pedig stabil jog szabályi környezetre volna szüksége. Egyes ellenzők, akik nem fogad ják el a bizottság megoldási javaslatát, további kutatásokat tar tanak szükségesnek a génkezelt termékek egészségügyi kockázatai nak tisztázása érdekében is.

Árnyaltabb a kérdésben a német kormányzat álláspontja. Renate Künast agrárminiszter december 12-ére hívott össze kerekasztal-beszélge tést a génkezelt élőlények kereskedelmi felhasználásáról minden érintett részvételével. A berlini kormány korábban pénzügyi segítsé get ajánlott a biotechnológiai iparágnak az egészségügyi kockáza tok kutatására a kereskedelmi felhasználás önkéntes, három évig tartó korlátozásáért cserébe.

A moratórium az Egyesült Államokkal is kereskedelmi vitához veze tett, a tengerentúlon egy ideje már a Kereskedelmi Világszervezet nél indított eljárással fenyegetőznek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.