A bírósági fejezet 2002. évi teljes kiadása 37,6 milliárd forint, amelyből 33,2 milliárd költségvetési támogatás, s nem egészen 4,37 milliárd a bíróságok saját bevétele - közölte a Világgazdasággal Zanathy János, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) Hivatalának vezetője. A bevételek döntő hányadát az ítélkezéssel összefüggő bevételek teszik ki. E körbe tartoznak a bíróságok által kiszabott és behajtott pénzbüntetésekből, pénzmellékbüntetésekből, a vagyonelkobzásból, valamint az elkobzás alá eső értékből, illetve a bűnügyi költségből származó pénzösszegek. Különböző jogszabályok írják elő, hogy az így befolyt pénzek a megyei bíróságoknál maradjanak - hangsúlyozta a hivatalvezető. Mindezek nem pluszforrások: amikor a parlament jóváhagyja a bíróságok költségvetését, mindig figyelembe veszi a tervezhető bevételt. A tervezés csak becslésekre, mérlegelésekre szorítkozhat, mivel aligha látható előre, hogy milyen ügyek kerülnek a következő esztendőben az igazságszolgáltató fórumok elé, és azok mennyi pénzbüntetéssel sújtják az érintetteket. Mindenesetre nem azért büntetnek-bírságolnak, hogy bevételeiket növeljék. Kétségtelen azonban, hogy a bevételek nélkül nem tudnának létezni, mivel azok a napi működésüket szolgálják. Ebből vásárolnak például íróeszközöket, vagy fizetik a közüzemi díjakat. Az egyes intézményeknek nyújtott költségvetési támogatás és a saját bevétel gyakorta együttesen sem elegendő az éves dologi kiadásokra.
Az OIT novemberi ülésén 227 millió forintot biztosított pótlólagosan tizenegy megyei bíróság részére. Azért intézkedett így, hogy az érintettek eleget tehessenek a bíróságok működéséhez kapcsolódó, törvényben és egyéb jogszabályban előírt kötelezettségeiknek, tehát ne maradjanak adósak a végrehajtói előlegekkel, tanúdíjakkal, szakértői és ülnöki fizetségekkel, vagy éppen a közüzemi számlákkal. A Fővárosi Bíróság 70 millió, a Pest Megyei Bíróság 65 millió forintos pótlólagos támogatásra szorult. A legkisebb kiegészítésre, alig 2,1 millió forintra a Nógrád Megyei Bíróságnak volt szüksége. Az elmúlt időszak egyik legfeszítőbb problémája - nemcsak a bíróságokon, hanem minden költségvetési intézménynél -, hogy a dologi kiadások növekedése minden évben elmarad az infláció emelkedésétől. A bíróságok 2002-ben mindössze 4 százalékkal növelhetik dologi kiadásaikat. Így előre látható, hogy több megyei igazságszolgáltató fórumnak jövőre ismét szüksége lesz pótlólagos juttatásra.
Zanathy János befejezésül utalt az államháztartási reform előkészületeire, melyek alapján a saját bevételek a központi költségvetésbe folynának be. Akkor viszont, értelemszerűen, a befolyt összeget a költségvetésből kell megkapniuk a bíróságoknak. E törekvéseket a bíróságok támogatják, hiszen így még a látszatát is elkerülhetik annak, hogy a saját bevételeik gyarapítására szabják ki a pénzbüntetéseket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.