Romantika és üzlet találkozása a romokon

Elképzelésük felkeltette a város vezetésének a figyelmét is: ha sikerül megtalálni a szponzorokat, szilveszter éjszakáján ismét kirajzolódik a felhőkarcolók kontúrja. Mindeközben a valóságos újjáépítésre, jobban mondva az értékes terület újbóli hasznosítására is szövődnek a tervek. A világ egyik legdrágább telke aligha heverhet sokáig parlagon, ahogyan a Manhattan sziget alsó csücskében a terrortámadás következtében kialakult üzleti vákuumot sem tűrheti a világ üzleti fővárosa. Mindazonáltal egyelőre csak abban alakult ki egyetértés, hogy sürgősen tenni kell valamit.

A vélemények két koncepció jegyében csapnak össze: az emlékműpártiak élén Eric Darton áll azzal a romantikus elképzeléssel, mely szerint a WTC alatti egykori, Ground Zerónak nevezett közlekedési csomópontot egy Kanadán, Grönlandon, Európán és Oroszországon átívelő, szigorúan 19. századi technológiával megépített és működtetett "új selyemút" kiindulópontjává kellene formálni. Shirin Neshat és Barbara Krueger olyan parkot képzel a WTC romjai fölé, amelyben - például a második világháborúban tönkrebombázott drezdai Frauenkirche maradványaihoz hasonlóan - a tornyok romjainak egy része mintegy emlékműként maradna meg, a terror elleni örök figyelmeztetésül.

Szemben e lírai víziókkal, Donald Trump, aki ingatlanberuházóként már New York számos pontján hagyta ott a keze nyomát, a tornyok eredeti tervek szerinti újraépítését szorgalmazza. Vele pedig azok állnak szemben, akik most engednek szabad utat a WTC ikertornyaival kapcsolatos - nem túlságosan kíméletes - kritikáknak. Apránként kiderül, tulajdonképpen milyen sokan nem kedvelték a New York szimbólumának tartott felhőkarcolókat, amelyek jellegtelen dobozai egy - régebbi - helyi vicc szerint eredetileg csakis "a Chrysler és az Empire State Building védőcsomagolásai" lehettek, és gondatlanságból felejtődtek a városban. A Yale Egyetem építészeti karának dékánja és Robert Stern New York-i építész vállvetve harcol a pontos felújítás ellen, maguk mellé állítva a közvéleménynek azt a részét, amely a WTC épületeit mindig is a pénz mellé politikai hatalmat is szerzett Rockefeller-klán erőfitogtatásaként értelmezte.

Az érzelmi és a gazdasági racionalitás között keresi a kompromisszumot a város szenátoraként Hillary Clinton, aki a kisebbre újjáépítendő tornyok környezetében emlékművet is emeltetne. Hasonló Michael Bloomberg, New York frissen megválasztott polgármesterének álláspontja is, aki már választási kampányában hangsúlyozta, hogy az újjáépítésnél elsődleges szempontként veszi figyelembe a sokat szenvedett városrész lakóinak érdekeit. Bloomberg "lakhatóbb, áttekinthetőbb, barátságosabb" környezetet hirdetett - és nem ígér döntést jövő év derekánál előbb. Koncepciója nem áll messze a World Trade Center két tornyát éppen a tragikus pusztulás előtt néhány hónappal 99 évre bérbe vevő Larry Silverstein elgondolásától sem, aki a korábbi, egyenként 400 méter magas felhőkarcolók helyett beérné alacsony kiszolgálóépülettel övezett 200 méteresekkel - igaz, ezekből nem kettő, hanem négy épülne. Egyébként Silverstein sem zárkózik el az emlékmű gondolata elől, s minden érintett szereplő közül talán legelsőként lépett, amikor a még le sem takarított terület újrarendezésének megtervezésével haladéktalanul megbízta a Skidmore Robertson and Merrill építészeti irodát. A rombolás egyébként másokból is konstruktív dacot váltott ki: néhány független építész - közöttük a világhírű Hans Hollein - hamarosan előáll a maga rendezési terveivel, amelyekből januárban a New York Chelsea negyedében lévő Protetch galériában nyílik kiállítás Zaha Hadid és Peter Eismann rehabilitációs elképzeléseivel együtt.