Az EU országjelentésében megfogalmazott kritikai észrevételére reagálva közölte: a megfelelő jogi háttér garantálja a megfelelő felhasználást. Emlékeztetett, hogy a parlament az év közepén rendezte annak a Magyar Fejlesztési Banknak a helyzetét, amely számos nagyberuházást valósít meg az országban.
Elismerte: a világgazdasági lassulás kétségtelenül lefelé módosította az idei gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzéseket. A gazdasági bővülés 4 százalék körül lesz az idén, bár mértéke lehet kicsivel efölött vagy alatta is - fejtegette. A lassabb növekedésnek kedvező hatása is van, nevezetesen: az infláció az utóbbi hónapokban erőteljesen csökkent, októberben az egy évre visszatekintő pénzromlás már 7,6 százalék volt.
A pénzügyminiszter szerint az idén mintegy 1,5-1,8 milliárd euró külföldi működőtőke érkezik az országba. Felhívta a figyelmet: 15 éve nem volt arra példa, hogy a folyó fizetési mérleg négy egymást követő hónapban többletet mutasson.
Szekeres Imre (MSZP), a bizottság elnöke korábbi vállalásaival szembesítette a pénzügyminisztert. Felvetette: ideje lenne átgondolni a 2002-es költségvetés számait, mivel a kiinduló feltételeknek legalább 50 százaléka már nem igaz.
Nem káros az államháztartáson kívüli költségvetési finanszírozás megnövekedése - mindezt az Országgyűlés költségvetési bizottságában a pénzügyminiszter szokásos évi meghallgatásán fejtette ki Varga Mihály. Munkatársunktól-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.