BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Brit vihar az euró körül

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Politikai döntést igényel az euró bevezetése Nagy-Britanniában - fogalmazta meg burkoltan a kormányzó Munkáspárt több prominens személyisége. Gordon Brown pénzügyminiszter azonban ragaszkodik a gazdasági hatások alapján történő mérlegeléshez. A közös pénz sikeres startja ellenére a brit polgárok körében aligha lenne elegendő támogatottsága az eurónak egy mostani referendumon.

Gazdasági tesztekkel nem lehet világosan és egyértelműen eldönteni, érdemes-e belépni az euróövezetbe - tárta a nyilvánosság elé a Times Gus O'Donnell, a pénzügyminisztériumnak az előírt tesztekért felelős munkatársa egyik szemináriumán elhangzottakat. A közlés megszólalásra bírta többek között Robin Cook volt külügyminisztert, az alsóház elnökét, aki szerint Nagy-Britannia európai vezető szerepe kerül veszélybe, ha a szigetország sokáig távol marad a közös valutától - idézte szavait az Independent. Véleményében Peter Hain Európa-ügyi miniszter és Charles Clarke, a Munkáspárt elnöke is osztozott. Az integrációpárti kormánytagok már egy ideje igyekeznek politikai kérdéssé tenni az ügyet, a pénzügyminiszter azonban kitart a lépés gazdasági vizsgálata mellett, egyes elemzők szerint pedig akár nemleges döntést is javasolhat a kormánynak saját tesztjei alapján - közölte a BBC.

Utóbb mégis az európártiak kényszerültek magyarázkodásra, hangsúlyozva, a kormány politikája nem változott meg, a kérdésről - ha az gazdaságilag hasznosnak tűnik - referendumon döntenek majd. Ám az eurókészpénz bevezetésének sikere ellenére erre még nem tűnik érettnek a helyzet. Bár egy január elején végzett telefonos közvélemény-kutatás szerint a britek 52 százaléka pártolja, hogy az ország valamikor csatlakozzon az euróövezethez, több más felmérés szerint háromnegyedük elutasítja a közös pénzt, és úgy véli, Nagy-Britanniának gazdaságilag is jobb nélküle - írta a Financial Times.Tony Blair kormányfő 2003 közepéig ígérte a gazdasági értékelés elvégzését, de a Reuters elemzése szerint addigra már a népszavazást kellene kiírnia, ha még a 2005. évi választások előtt le akarja zárni a folyamatot.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.