Ruggiero szerint a kormányon belüli Európa-vita súlyos nézeteltéréseket hozott felszínre. A véleménykülönbségek nem egyszerűen jelentősek, hanem nagyon jelentősek - mondta a milanói újságnak. Veszélybe került szerinte Olaszország Európa-politikájának folyamatossága. Róma a Közös Piac alapító tagjaként a legutóbbi időkig a szorosabb uniós együttműködés egyik élharcosa volt; Silvio Berlusconi tavaly júniusi kormányra kerülése azonban némiképp árnyalta ezt a képet. Képviselői kifogásokat emeltek az EU védelmi dimenziójának terveivel, újabb EU-intézmények kijelölt székhelyeivel szemben, megpróbálták megakadályozni a közösségi elfogató parancs bevezetését.
Róma és az Európai Unió közötti feszültségek, illetve kormányválság lehetőségét sejtetik azok a viták, amelyek az olasz kabinetben zajlottak le az utóbbi néhány hónapban, s amelyek súlyosságát a Corriere della Serábanecsetelte Renato Ruggiero külügyminiszter - derül ki a BBCés a Reuters jelentéseiből. Nyilatkozata előzményeként három minisztertársa - Giulio Tremonti gazdasági, Antonio Martino védelmi miniszter és Umberto Bossi, a jobboldali radikális Északi Liga vezetője - is igen szkeptikusan nyilatkozott az euró fizikai megjelenésének jelentőségéről. Szalay Hanna-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.