Az Európai Bizottság a szerény olasz eredményt azzal magyarázza, hogy itt a pénzkiadó automatáknak csak viszonylag kisebb részét állították át január 1-je előtt, és kevés kisvállalkozás jutott előzetesen euróhoz - írja a Reuters.
Az üzletekben átlagosan a kereskedők fele adott eurót visszajáróként, a rekorder Belgiumban 80 százalékuk. A pénzfelvételek összértéke az idén január 2-án három-négyszerese volt az egy évvel korábbinak, amit a bizottság az emberek érdeklődésének és a gyors átállás iránti vágyuknak tulajdonít. Két nap alatt az eurózóna 300 millió lakosa közül több mint 60 millió jutott euróbankjegyhez, az euróérmékkel rendelkezők száma pedig meghaladja a 200 milliót. A pénzkiadó automaták 90 százalékát, mintegy 182 ezret már átállították; Német-, Írországban, Ausztriában, Belgiumban, Luxemburgban és Hollandiában gyakorlatilag az összeset - számol be a Rapid.
Az eurózónában az év első munkanapján a tranzakciók 20 százalékát bonyolították le az új pénznemben. Az euró elterjedésének gyorsaságában azonban jelentős mértékű különbségek figyelhetőek meg az egyes országok között: míg Olaszországban a vásárlások 3, addig Franciaországban és Hollandiában 50 százalékában használtak kizárólag eurót. VG-összeállítás-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.