BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Javuló világgazdasági kilátások

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az argentin pénzügyi válság nem terjed ki a latin-amerikai térségre, állapították meg a legfejlettebb ipari országok jegybankjainak vezetői, akik a pár hónapnál korábbinál derűlátóbban ítélik meg a világgazdasági kilátásokat.

A bázeli székhelyű Nemzetközi Fizetések Bankjának égisze alatt tartott rendszeres találkozójukon tegnap úgy vélekedtek: rövid távon a globális gazdaság kilátásai ugyan viszonylag gyengék, de a két hónappal ezelőtti állapothoz képest ma már láthatóak a fellendülésre utaló jelek - jelentette a Reuters.

Az amerikai gazdaság az elmúlt év utolsó negyedében, vagy az idei esztendő első negyedében érte el, éri el a mélypontot, idézte Sir Edward George angol jegybanki kormányzó az ülés résztvevőinek véleményét. Az ülés után tartott sajtóértekezletén a Bank of England első számú embere megjegyezte: az elemzői konszenzus szerint az év további részében 3 százalék körüli növekedésre lehet számítani. Hozzátette: ez persze megtévesztő lehet, hiszen igen alacsony a bázis.

Hasonló képet festett az eurózónáról, ahol a gazdaság igen lanyha teljesítményt nyújt. Az idei év negyedik negyedére azonban 2-2,25 százalékos lehet a GDP-bővülés üteme a 12 tagú euróövezetben - tette hozzá.

Az argentin pénzügyi válság nem terjed ki a latin-amerikai térségre, állapították meg a legfejlettebb ipari országok jegybankjainak vezetői, akik a pár hónapnál korábbinál derűlátóbban ítélik meg a világgazdasági kilátásokat. VG-összefoglaló-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.