BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kiterjesztett jóvátétel

A recskiek mellett mindazokat megilleti a politikai üldözötteknek járó juttatás, akik 1945 januárja és 1953 decembere között hazai munkatáborban, rendőrhatósági őrizetben raboskodtak - a módosult kormányrendelet értelmében. A társadalombiztosítási ellátásban nem részesülő túlélő házastárs járandósága 50 százalékra emelkedett. Az eddig elutasított kérelmeket felülvizsgálják, a folyamatban lévő ügyek elbírálásában a kedvezőbb szabályokat alkalmazzák. A módosított rendelet költségvetési kihatása hárommilliárd forint.

A kormányzat kiterjesztette a nyugdíj-kiegészítésre jogosult politikai üldözöttek körét. A 267/2000. (XII. 26.) sz. kormányrendelet tegnap megjelent - ám még tavalyi, a 157. sz. Magyar Közlönyben közzétett - módosítása alapján mindazok jogosultak a járandóságra, akik 1945 januárja és 1953 decembere között hazai munkatáborok rendőrhatósági őrizetben tartott foglyai voltak. A változtatás lehetővé teszi a jogszabályban meghatározott - bármelyik jogcímen elszenvedett - szabadságelvonások időtartamának összeadását. Fontos változás, hogy a társadalombiztosítási ellátásban nem részesülő túlélő házastársak jelenlegi 20 százalékos juttatása 50 százalékra emelkedik. A számítások szerint hatezerre tehető azok száma, akik a magyarországi internálótáborokban - figyelembe véve a más jogcímeken, például előzetes fogva tartásban, vagy közbizonsági őrizetben elszenvedett fogságaikat is - legalább három évig vagy még tovább raboskodtak. Az új jogosulti igények teljesítése mintegy 1,1 milliárd forintba kerül. Így a módosított rendelet végrehajtásának költségvetési kihatása évi 3 milliárd forint.

Mint azzal a Világgazdaság többször foglalkozott: mivel az egykori politikai üldözöttek az elmúlt évtizedben nem részesültek kellő erkölcsi, anyagi elismerésben, a kormány rendeletben igyekezett - nyugdíj-kiegészítés formájában - jóvátételt nyújtani. A teljes körű, valamennyi sérelmet szenvedettre kiterjedő juttatásnak azonban gátat szabtak a költségvetési lehetőségek. A nem kárpótlás jellegű, egy éve hatályos jogszabály az 1945 és 1963 között törvénysértő módon, valamint az 1956-os forradalommal és szabadságharccal összefüggésben elítélteket, a recski internáltakat, továbbá azokat részesíti havi járandóságban, akiket Magyarországon, illetőleg onnan elhurcolva a szovjet katonai bíróság politikai okból elítélt, vagy akiket más szovjet hatóság intézkedése alapján fosztottak meg szabadságuktól, és a Szovjetunióban tartották őket fogva.

A juttatásból kimaradtak - köztük például a nem Recskre, hanem más hazai zárt táborba internáltak - becsapva érezték magukat. Vitákat indukált - elsősorban a málenkij robotra vitt német nemzetiségűek körében - a rendeletnek a Szovjetunióba hurcoltakra vonatkozó passzusa, a szovjet hatósági intézkedés illetve a szovjet hatóság fogalmának értelmezése miatt. A rendelet módosítását a kisebbségi ombudsman, országgyűlési képviselők, magánszemélyek és társadalmi szervezetek sora kezdeményezte.

A kormány karácsony előtti ülésén a módosító tervezet három - köztük az üldözöttek legszélesebb körére is kiterjedő - változata közül a költségvetési lehetőségek függvényében döntött. Így a jogszabály továbbra sem vonatkozik a málenkij robotosokra. A Szovjetunióba hurcoltak esetében - a jogalkotó eredeti szándékával összhangban - pontosítja a hatósági intézkedés fogalmát. Figyelembe veszi, hogy az adott történelmi helyzetben alakszerű határozatok csak ritkán születtek, de megkívánja, hogy a döntés dokumentálható és a sérelmet szenvedett személye megállapítható legyen.

A jogszabály kihirdetése napjától, tehát tavaly december 28-tól, hatályos. Lehetővé teszi, hogy a nyugdíjfolyósító igazgatóság hivatalból, visszamenőlegesen felülvizsgálja a rendelet helytelen értelmezése miatt korábban elutasított kérelmeket. A folyamatban lévő ügyekben pedig, a módosításnak megfelelően, a kedvezőbb szabályokat kell alkalmazni.



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.