Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) főigazgatója reméli, javít a pénzhiánnyal küszködő kórházakon, hogy februártól 100 ezerre emelik a jelenleg 95 ezer forintos, betegenként járó gyógyítási alapdíjat, a növelt összeget a biztosító január végén utalja át számukra. Ez fedezetet ad az 50 ezer forintra emelt minimálbérre és az ágy mellett dolgozó nővérek, a traumatológus és intenzív terápiás orvosok bérpótlékának növelésére, ez utóbbi évi kihatása hatmilliárd forint. Egyébként decemberben már emelt összeget utalt az OEP a pénzhiánnyal küszködő baleseti sebészeti osztályoknak, aminek - a kormány ígérete szerint - az idei költségvetésben is megvan a 4,2 milliárdos fedezete.
Annak érdekében pedig, hogy az évforduló ne okozzon gondot a kórházaknak, december 22-én az éves bevételeik 5 százalékának megfelelő gazdálkodási előleget kaptak, amit - a korábbi évek gyakorlata szerint - az önkormányzati kórházaktól 12 havi részletben, a bruttó finanszírozási körbe tartozó minisztériumi felügyelet alá tartozóktól pedig januárban von le a biztosító.
Oberfrank Ferenc azt is elmondta, hogy e hónap közepéig átutalják az intézményeknek a 13. havi bér kifizetéséhez szükséges előleget is, amit öthavi részletben vonnak le a működési költségeikre szánt keretből. A kérelmeket e héten összesítik, arra számítanak, hogy a múlt évinél több kórház tart majd igényt rá. (Tavaly közel ötmilliárd forint előleget utalt át e címen az intézményeknek az OEP.)
Az idei finanszírozási változások összesen 45-50 milliárd forinttal növelik az eredetileg 429,6 milliárdra tervezett gyógyító-megelőző kassza büdzséjét. A pénz a járó- és fekvőbeteg-ellátásra, valamint a gyógyszerárak támogatására tervezett költségvetési kasszákból hiányzik, amit a kormány a parlament jóváhagyásával az év végén pótol ki. A főigazgató elmondta, hogy a biztosítónál rendelkezésre áll a házi- és fogorvosok ingatlan- és eszközvásárlását támogató 4,4 milliárd forint, amivel teljessé válhat az alapellátás magánosítása. A pénzhez akkor juthatnak a doktorok, ha az OEP-pel önálló szerződést kötnek a hozzájuk tartozó lakosok ellátására. Egyébként a háziorvosi szolgálatok karácsony előtt - a tavalyi költségvetés maradványából - átlagosan 40 ezer forint többletbevételhez jutottak.
Megtörtént a fogászati kassza bővítése is annak érdekében, hogy a 19-60 év közöttiek részére novembertől térítésmentessé vált fogmegtartó kezeléseket a fogászati rendelőkben el tudják végezni. S jó hír, hogy a művesekezelésre szorulók ellátását kapacitásbővítéssel megoldották, az e célra eredetileg szánt 11,9 milliárd forintot 1,1 milliárddal növelték.
Azt is megtudtuk a főigazgatótól, hogy január elsejével 334 új gyógyszer került forgalomba, közülük 108 árához ad támogatást az OEP. S mivel a múlt évi 35 milliárd forinttal 182 milliárdra emelt gyógyszerkasszában az év végén közel kétmilliárd megmaradt, karácsony előtt megkezdték a tárgyalásokat a cégekkel 14-féle súlyos betegségben szenvedők 2002. évi, különkeretből biztosított orvosságainak beszerzésére. A gyógyszerek egy részét az esztendő végén leszállították a cégek a betegek terápiáját végző gyógycentrumokba.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.