Finomítanának a szabályozáson
A kormány keddi döntésével ugyan érezhetően finomított a tavaly decemberben elfogadott pénzmosás elleni törvényben meghatározott rendelkezések végrehajtásának módján, ez mégsem jelenti a törvény felpuhulását, mert a változtatások elsősorban a jogszabály végrehajtási rendeletének formai elemeit érintették - erősítette meg több érintett illetékes is lapunknak. A pénzmosás megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvény - a pénzügyi szolgáltatók mellett - a nemesfém- és drágakő-kereskedőkre, a könyvvizsgálókra, az ingatlanszakmára, a műtárgykereskedőkre, valamint a könyvelőkre és az adószakértőkre is kiterjesztette a bejelentési kötelezettséget pénzmosásgyanús tranzakciók esetén. Az érintett szakmák köre továbbra is változatlan marad, s ezzel kapcsolatban a kabinet a jogszabály végrehajtásáról szóló kormányrendelet módosításával annyit változtatott, hogy a jövőben a jogszabály által érintett szakmák képviselői automatikusan nem, csak pénzmosás bűncselekmény gyanúja esetén kötelesek elküldeni a rendőrségnek azon személyek adatait, akiket a rendőrséggel való kapcsolattartásra jelöltek ki.
"A kapcsolattartó személyek adatainak automatikus megküldését számos szakmai szervezet bírálta, ezért volt szükség a változtatásra. A módosítást az is lehetővé tette, hogy a vitatott rendelkezést a törvény előkészítése során mintának tekintett nyugat-európai szabályozások sem tartalmazzák, így a finomítás nem érinti a jogszabály eurokonformitását" - vélekedtek a Világgazdaság által megkérdezett szakértők. Szerintük szakmailag a tíz főnél több főt alkalmazó vállalkozásoknál indokolt a kapcsolattartó személyek automatikus bejelentése a rendőrségen, de diszkriminatív lenne ez alapján különbséget tenni a gazdasági társaságok között.
Ezzel szemben a változtatás a jogszabály legfontosabb előírásait nem érinti: így pénzmosásgyanús pénzügyi tranzakció esetén a bejelentési kötelezettség változatlanul kiterjed azokra a szakmákra, amelyek számára ezt a törvény múlt év decembere óta előírja, az érintett szakmák képviselői számára a kapcsolattartó személyek kijelölése is kötelező, a bejelentési kötelezettséget elmulasztók továbbra is felelősségre vonhatók.
Éppen a törvény legfontosabb rendelkezéseinek változatlansága miatt nem tervezi alkotmánybírósági beadványának visszavonását a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Egyesülete. A szakmai szervezet - a Műtárgy- és Régiségkereskedők Országos Szövetsége mellett - a pénzmosás elleni törvény több pontjával szemben is alkotmányossági kifogásokat fogalmazott meg, s fordult az Alkotmánybírósághoz (Ab). Ugyanakkor a vizsgálat eredménye kérdéses, mert az Ab már korábban is foglalkozott a mostani beadványokhoz hasonló kérdéssel a pénzintézetek bejelentési kötelezettségével kapcsolatban, de a taláros testület 1998. évi határozatában nem találta az alkotmánnyal ellentétesnek a jogszabály azon előírásait, amelyeket 2001. decemberben újabb szakmákra terjesztettek ki.
Németh I. Gergely


