Az állami kezességvállalás a gyorsforgalmi úthálózat 15 éves fejlesztési programjának megalkotásával vett lendületet. A kormány a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Rt.-ről szóló törvény alapján készfizető kezességet vállal az MFB által a Nemzeti Autópálya (NA) Rt. javára vállalt kezességvállalásból és bankgaranciából származó kötelezettségek teljesítéséért. Az eddigi legnagyobb tétel az NA által felvett 180 milliárd forintnyi hitelre 2001 decemberében vállalt mintegy 200 milliárd forintnyi állami készfizető kezesség volt. A finanszírozást az OTP, az MKB és a CIB által alkotott főszervezői konzorcium szervezte, a hitel kétharmad részét forintban, egyharmadát devizában folyósítják.
A kezességvállalásra az államháztartási törvény (áhtv.) keretein belül van lehetőség. Az állam által vállalt kezesség lehet egyedi és törvényen alapuló jogügylet, a kettő között az a különbség, hogy az egyedi kezességvállaláshoz szerződés szükséges, míg a törvényi kezességet maga a jogszabály keletkezteti.
A szerződés nélküli - jogalkotási aktussal - vállalt kezesség tehát érvényes jogügylet, de érvényesíthetősége kizárólag az állami akarattól függ, melynek letéteményese végső soron az Országgyűlés.
Az állami kezességvállalással kapcsolatban egyébként éppen az úgynevezett "metróper" mutatott rá a problémákra, hiszen a Legfelsőbb Bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy a magánjogi kötelezettségeket vállaló állam esetében az érvényesíthetőséghez szükséges a vállalt kötelezettség közhatalmi "jóváhagyása" is.
A jogszabályalapú állami kezességvállalás érvényessége nem vitatható, de annak módja és érvényesítésének menete valóban szabályozatlan - vélekedett Horváth S. Attila, a Martonyi és Kajtár Baker & McKenzie ügyvédje. A szindikált finanszírozási ügyekben gyakran eljáró szakember a hitelezési tevékenység egy másik gyakorlati problémájaként említette a hitelbiztosítéki ügynök jogállását. A nagy összegű szindikált hitelezéseknél ugyanis célszerű, hogy a számos és gyakran változó hitelező helyett egy személy lépjen fel a biztosítékok érvényesítése érdekében, de a hitelbiztosítéki ügynökről sem a polgári törvénykönyvben, sem a végrehajtási törvényben, sem a csődtörvényben nem esik szó. Ez azért is visszás helyzetet teremt, mert a konzorciumon belül úgy változhat a hitelezők személye, hogy arról a kezesnek nem is kell tudnia.
A törvényi kezességvállalás meglehetősen nagyvonalú szabályozás, hiszen nem egyértelmű, hogy az esetlegesen késedelmes állami helytállás milyen jogkövetkezménnyel jár. Továbbá kizárólag a hitelezők kockázata az, ha hozzájárulnak a hitelösszeg konvertálásához, és az adott deviza árfolyama erősödik.
Információink szerint folyamatban van az állami kezességvállalással kapcsolatos jogszabályi környezet átalakítása, de ennek elhúzódása nyilvánvalóan késleltetheti a gyorsforgalmi útépítési programot.
Fortolóczki István
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.