Sorozatos botrányok, bűnügyek és klientúraépítő intézkedések jellemezték az agrárium eseményeit az 1998 óta eltelt három és fél évben. A kisgazda irányítás alatt az ágazat minden korábbinál átpolitizáltabbá és zaklatottabbá vált, nemzetgazdasági súlya csökkent. Bár a Fidesz Torgyán József miniszter tavalyi távozása után valamelyest stabilizálta a viszonyokat, a polgári kormány agrár- és vidékfejlesztési programja több ponton egyáltalán nem, egyes fontos célok esetében pedig csak "papíron" valósult meg.

"A kormány összehangoltan kezeli a mezőgazdasági támogatásokat és a vidék fejlesztésére fordítható egyéb forrásokat" - áll a polgári

koalíció 1998-as agrárprogramjában. E célt nem vették félvállról. Az addigi "szimpla" agrártárcából Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumot (FVM) hoztak létre, amelyet a Fidesz - engedve a csúcsminisztérium kialakítására irányuló kisgazda törekvéseknek - több más feladat odahelyezésével is megerősített.

Az agrárium sorsát az új kormányzati ciklus teljes idejére az 1998-as koalíciós kényszer határozta meg. Miután a Fidesznek kormányt kellett alakítania a mérleg nyelvét "játszó" FKGP-vel, nyilvánvalóvá vált, hogy az agrártárcát a mezőgazdaság iránt elhivatott kisgazdapártnak kell kapnia. A Torgyánhoz illő "csúcsminisztériumi program" pedig egyértelművé tette, hogy az FVM irányításához csak a pártelnök lehet igazán méltó. Az ő kinevezésével vált azonban a tárca 1998-tól "második pártközponttá", míg az agrárgazdaság minden más nemzetgazdasági szektornál jobban átpolitizált ágazattá.

A pártelnök meg sem ismerkedhetett miniszteri bársonyszékével, máris a Békés megyei Battonyára kellett utaznia a szociálliberális kormánytól örökölt gabonabomba hatástalanításához. Az esemény alkalmas volt arra is, hogy a "bombahatástalanítás" új kifejezésként meghonosodjon a magyar agrárszótárban. A kisgazda tárcavezetés piacszabályozási tevékenysége ugyanis gyakorlatilag ebben (vagyis a tűzoltásban) merült ki, miközben az "időzített" anomáliák újraképződtek. Esély sem volt a kormányprogram megvalósítására, amely "az eddig tapasztalt sodródás és bizonytalankodás enyhítése érdekében ... gyors és hatékony piaci beavatkozásokat" írt elő.

Az FVM kisgazda vezetése egyébként sem kifejezetten a kormányprogramot, hanem saját, 1998 őszén kidolgozott önhatalmú agrárstratégiáját hajtotta végre. Válaszul a kabinet e projektet soha nem fogadta el. Mindenesetre a stratégia volt a bázisa például a nagy elánnal megkezdett "agrárdiplomáciai offenzívának", amely azonban - leszámítva, hogy megalapozta Torgyán és Szabadi világ körüli útjait - eredményt alig hozott.

Az első, kisgazda szemléletet tükröző agrártámogatási rendszer 1999-ben lépett életbe, és a kisebb gazdálkodókat előtérbe helyező FGKP-s filozófiát tükrözte. Ezt azonban helytelenül, a társas vállalkozások súlyos diszkriminációja árán valósították meg, és a versenyszférának szánt pénzek elosztásakor indokolatlan szociális szempontokat érvényesítettek. Innentől beszélhetünk a kisgazda kliensrendszer tervszerű kiépítéséről, amely a közpénzek tudatos osztogatásáról szólt a párt kiszolgálói között. Ez is közrejátszott abban, hogy a költségvetési összegeket nem használták fel hatékonyan, ezért a meghatározó agrárkasszák jóval az év vége előtt kimerültek.

Torgyán persze pénzhiányra panaszkodott, és előállt 413 milliárd forintos támogatási igényével, amely 1999 végére bűvös, egyben koalíciós szakítópróbát okozó számmá vált. Az igazság ugyanakkor az, hogy az FVM - az intézményi forrásokkal együtt - a korábbinál jóval nagyobb, 1000 milliárd forintot meghaladó költségvetési összeget költött el a ciklus alatt, átütő sikereket mégsem ért el.

Kétségtelen, hogy az FVM munkáját a sorozatos természeti csapások nehezítették, de a miniszter jelleméből fakadó, kirekesztő agrárpolitizálás is több lapáttal rátett a tűzre. Az egyre elégedetlenebb termelői körökkel (elsősorban a szövetkezeti lobbival) 1999-ben még "agrárbéke-megállapodást" kötöttek, de a tiltakozások 2000-ben már országos demonstrációk formájában nyilvánultak meg a mélyülő agrárválság miatt.

Eközben a Fidesz és Orbán Viktor miniszterelnök a hivatalos retorika szintjén végig szuperlatívuszokkal illette a torgyáni agrármunkát. Az első években ugyanis a kényszerű koalíció egyben tartása volt a legfontosabb Fidesz-szempont, akár az agrárium feláldozása árán is. A fordulat 2001. február 15-én, Torgyán lemondása (lemondatása) után következett be. A miniszterrel együtt menesztették Szabadit Béla politikai államtitkárt is.

A két vezető távozása az FVM-nél lavinát indított el, mivel a korábbi "szennyes" jelentős része napvilágra került. Orbán több, Szabadi által felügyelt minisztériumi agrárcégnél is Kehi-vizsgálatot rendelt el, a rendőrség pedig már korábban nyomozást kezdett a sorozatos botrányokba keveredett Agrárinnovációs Kht.-nél. A minisztériumot átmenetileg Boros Imre PHARE-miniszter irányította, aki a Szabadi elleni ügyészségi feljelentéssel teljesítette feladatát. Később a Kehi is számos rendőrségi feljelentést tett. Ezek nyomán több agrárcég vezetőjét letartóztatták, Szabadi ellen pedig az ügyészség vádemelési javaslatot nyújtott be.

Új miniszterré az "ismeretlen állatorvosként" emlegetett Vonza Andrást nevezték ki, aki papíron kisgazda párttag volt, a valóságban viszont az őt kiválasztó miniszterelnök feltétlen kiszolgálója lett. Így a Fidesz az agrárügyek irányítását teljes egészében átvette.

Az FVM-ben végrehajtott tisztogatás és a hatalomátvétel után Orbán jócskán előre hozott választási agrárkampányt nyitott a kormány szövetségesének tekintett gazdakörök tavaly nyári küldöttközgyűlésén. Elismerte az addigi mulasztásokat, és kiemelt családi gazdasági támogatásokat, nemzeti földalapot, valamint általános "földrendezést" ígért. Később hadat üzent a külföldi zsebszerződéseknek a Zala megyei Kálócfán, majd beindíttatta a szövetkezeti külső és nyugdíjasüzletrészek állami felvásárlását.

A feladatokat az agrártárca megfeszített munkával nagyjából teljesítette, de a sietség több szempontból is fércművet eredményezett. Ezért például az új földügyi jogszabályokat - miként a 2001-ben megsemmisített üzletrésztörvényt - számos agrárszervezet megtámadta az Alkotmánybíróság előtt 2002 elején. Szembetűnő az is, hogy a későn elkezdett agrároffenzíva már semmilyen gyakorlati eredményt nem hozott a Fidesznek az áprilisi referendum előtt, vagyis a változtatások csupán választási kampánycélokat szolgálhattak, illetve egyes programpontok elvi teljesítésére voltak jók.

Kétségtelen ugyanakkor, hogy a Fidesz a tavalyi hatalomátvétel után valamelyest stabilizálta az agrárviszonyokat. A miniszterelnök azonban így is csak szerény termelésbővülésről tudott beszámolni a "négy év átlagában", miközben a kormányprogram a folyamatos növelést tűzte célul. Nem valósult meg az érzékelhető, tartós agrárfejlődés, a külkereskedelmi többlet "hatékony növelése", az agrárbankhálózat kiépítése, és több más vállalás teljesítése is megkérdőjelezhető. Nem csoda, hogy az agrárium nemzetgazdasági súlya csökkent. Eközben a Fidesz agrárhatalmi pozíciók gyors kiépítésébe kezdett, amire leginkább a 12 volt állami agrárcég kifogásolt privatizációs eseményei utalnak. Emellett családi gazdaság "fedőnév" alatt saját kliensrendszer létrehozását indította be, miközben az agrártermelés felét adó társas vállalkozásoktól indokolatlanul elhatárolódott.

Mindezek következtében az új kormány zaklatott és egymással szemben álló piaci szereplőkkel tarkított agráriumot örököl az áprilisi választások után. Ezért bárki is irányítsa ezután az FVM-et, felelős politikát csak úgy folytathat, ha agrárügyekben széles bázison alapuló összefogást valósít meg. Így kínálkozhat még esély arra, hogy az ágazat ne legyen vesztese az EU-s csatlakozásnak.

Az uniós előcsatlakozási agrár- és vidékfejlesztési támogatásokat közvetítő SAPARD-program jó példa arra, hogy az FVM nem kezelte megfelelően az EU-s felkészülési ügyeket az elmúlt években. Magyarország 1999 decemberében nyújtotta be hétéves SAPARD-programját az Európai Uniónak, s az FVM illetékeseinek nyilatkozatai akkor arról szóltak, hogy 2000 áprilisában ki lehet írni az itthoni pályázatokat, és októbertől megkezdődhetnek a kifizetések. Ehhez képest a mai napig egyetlen pályázatot sem írtak ki, s az évi 38 millió euró - azaz 10 milliárd forint - vissza nem térítendő segélyből egyetlen fillért sem tudott lehívni Magyarország. Az FVM két évet vesztegetett el a SAPARD intézményrendszerének kialakításával, illetve akkreditáltatásával. Az EU többször elégtelennek minősítette a jogszabályi hátteret is. A segélyprogram jelentősége azonban nem elsősorban az általa nyerhető összeg nagyságában van, hanem abban, hogy a SAPARD struktúrája olyan, mint az unió belső támogatási rendszeréé. Ez tehát "betanuló-program", amelynek hazai átvétele kapcsán eddig elégtelenre vizsgázott a kormányzat.

Az 1998-as kormányprogramban az "esélykiegyenlítő területfejlesztés" címszó alatt új szemléletű vidékpolitika, a pénzügyi lehetőségek, eszközök és erőforrások összehangolt felhasználása szerepelt. A sok bába közt azonban elveszett a gyerek. Többféle regionális fejlesztőhálózat alakult, de emiatt a források elaprózódtak, s a szövevényes, átláthatatlan intézményrendszer gyengítette a hatékonyságot. A regionális fejlesztési tanácsok kormányzati túlsúlya, illetve a kistérségi menedzserek kinevezése tovább erősítette azt a gyanút, hogy a kormányhoz lojális térség, illetve település jóval nagyobb eséllyel juthat különböző támogatásokhoz.

A kormányprogram területfejlesztési fejezete külön említi a közigazgatás korszerűsítését, illetve a régiók új szerepkörének meghatározását. Ennek lényeges elemeit többszöri halogatás után máig nem sikerült végrehajtani. Ebben a ciklusban megmaradtak az előző kormánytól örökölt területfejlesztési-statisztikai régiók, amelyek lényegében elegendőek ahhoz, hogy az EU-csatlakozás után fejlesztési forrásokhoz jussanak. A Fidesz meghatározó politikusai azonban a kormányra jutás előtt előszeretettel emlegették önkormányzati régiók létrehozását, ami gyakorlatilag a megyék megszüntetésével, illetve összevonásával járna együtt. A kormányalakítás után a régió vagy megye kérdés eldöntésének halogatását valószínűleg az is indokolta, hogy a fideszes politikusok túlsúlyba kerültek a megyei önkormányzatokban. Ez a legnagyobb kormánypártnak jelentős vidéki támogatottságot jelent, így a 2002-es választások előtt nyilván nem kívántak belenyúlni ebbe a politikai darázsfészekbe.

A következő kormányzati ciklusban elkerülhetetlen lesz, hogy a jelenlegi átpolitizált területen olyan fontos szakmai döntések is megszülessenek, mint a megye vagy régió kérdésének megválaszolása, a bonyolult intézményrendszer, illetve a fejlesztési források öszszehangolása s az EU-csatlakozásra való felkészítés felgyorsítása.

Hazafi László - Kecskés Ágnes

A szerzők a Világgazdaság munkatársai