Az előző évekénél jóval magasabb az államháztartás hiánya, az éves előirányzat 48 százaléka az első három hónap után - közölték tegnap a Pénzügyminisztériumban (PM). Az elszaladó költekezés még az előző választási évet (1998) is felülmúlja, akkor az előirányzat 43 százalékán állt a deficitmutató.

Varga Mihály pénzügyminiszter a március végi mérleget kedvezőnek értékelte, és megerősítette: nem lesz szükség pótköltségvetésre. Fix számokról egyelőre nem nyilatkozott, a tárcánál egyelőre csak becslések születtek, mondta. Hozzátette: a többletbevételek és -kiadások olyan mértékben nőnek az idén is, mint tavaly, talán kicsivel még jobban is. Az elmúlt évben mintegy 300 milliárd forintnyi többlet keletkezett az államháztartásban, ez a bevételi főösszeg 5 százalékát teszi ki.

Varga szerint az államháztartásban semmi rendkívüli nem történt, nincs szükség arra, hogy bármilyen változtatást hajtsanak végre az elfogadott kétéves költségvetésben.

Az idei adatok nem támasztják alá Varga optimizmusát. Tavaly ilyenkor 13 százalékos államháztartási hiány volt, s a központi költségvetés kiadásai alig 7,3 százalékkal haladták meg kiadásait. Ez az idén elérte a 38,5 százalékot. Azaz három hónap alatt 184,2 milliárddal költött többet az államháztartás, mint egy éve. Tavaly márciusban nullszaldóval zártak, az idén 62 milliárd forint a hiány.

Munkatársunktól