Noha számarányát tekintve a jelenlegi SZDSZ-frakció alig harmada az 1994-es képviselőcsoportnak, a párt vezetői mégis úgy látják - és ezt osztják az MSZP politikusai is -, hogy a liberális párt kedvezőbb alkupozícióban van a koalíciós tárgyalások során, mint nyolc éve. Ez azt jelenti - vélik az SZDSZ-ben -, hogy a tárgyalások eredményeképpen legalább három tárcát kell kapnia a leendő kisebbik kormányzó pártnak. A szabad demokraták ugyanakkor elvi szinten azt az álláspontot képviselik, hogy csak "tiszta" minisztériumokat hozzanak létre, azaz minden tárcánál ugyanaz a párt adja a politikai vezetés tagjait. Úgy tudjuk, az SZDSZ ragaszkodni kíván ahhoz is, hogy valamilyen formában állapodjanak meg az önkormányzati választásokon való együttműködésről, különös tekintettel Demszky Gábor főpolgármester újrajelölésének közös támogatására. Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke hangsúlyozta: programjuk négy fő elemét, az adócsökkentést, az egészségügyi szféra reformjának beindítását, a közszférában a diplomások megbecsülését, valamint a korrupció elleni fellépést mindenképpen be kívánják építeni a kormányprogramba. Úgy vélte: négy év alatt biztosra vehető a kötelező sorkatonaság megszüntetése is.

A két párt várhatóan mára tisztázza a tárgyalások menetét. Abban teljes az egyetértés, hogy szakértői munkacsoportokat kell létrehozni a programok legfontosabb pontjainak összehangolására, a kormányprogram kidolgozására, s csak ezt követően lehet személyi kérdésekről részletesen tárgyalni. Medgyessy Péter tegnap tárgyalt az általa korábban megnevezett hat miniszterjelölttel, akiket felkért: működjenek közre a szakmai munkában, illetve a kormányalakítást követő sürgős intézkedések előkészítésében - tudta meg a Világgazdaság. Világossá tette azt is, hogy a koalíciós ajánlat érintheti kilátásba helyezett pozíciójukat. A kormányzati struktúráról információink szerint egyelőre egyáltalán nem esett szó. Emlékezetes, korábban az MSZP tervei között egyebek mellett szerepelt a Belügyminisztérium kettéválasztása, az egészségügyi és szociális minisztérium összevonása, valamint az Ifjúsági és Sportminisztérium helyett egy nem tárcaszintű, országos hatáskörű szervezet létrehozása. A kormányzati struktúra azonban - erősítették meg lapunknak szocialista politikusok - képlékeny, nagyban függ a koalíciós tárgyalásoktól, így pillanatnyilag a tárcák számának csökkentése is csak kívánatos célként, nem követelményként kezelhető.

A megállapodás szentesítésére, amelyre az MSZP esetében a kongresszus, az SZDSZ-nél a küldöttgyűlés hivatott, a törvényekben szereplő határidők alapján két hónapjuk van a pártoknak, ám mindkét erő szeretne rövidebb időn belül "végezni". Az új parlament alakuló ülésére május közepén kerülhet sor, a pártok szándéka szerint az elvi megállapodással addigra biztosan elkészülnek.

Egyelőre annyi biztos még, hogy a tervek szerint a jövőben hetente ülésezne a parlament, s ez adna lehetőséget arra is, hogy a Medgyessy Péter által már korábban beígért "száznapos program" határidejeit betartsák. Az SZDSZ egyértelművé tette, partner lesz az ígéretek megvalósításában. Mint Kuncze Gábor fogalmazott: szükség van arra, hogy a kormány bizalomerősítő lépéseket tegyen. A program szerint szeptember 1-jével 50 százalékkal emelnék a pedagógusok bérét, 30 százalékkal a főiskolai és egyetemi ösztöndíjakat, október 1-jével pedig az egészségügyi dolgozók és más közalkalmazottak bérét. Augusztusban egyszeri dupla családi pótlékot kapnának az iskolakezdéshez a családok, ugyancsak október 1-jével adómentessé tennék a minimálbért.

A leendő koalíciós pártoknak szigorú frakciószabályzatokra lesz szükségük: a koalíciós többség 10 fővel haladja meg a Fidesz-MDF mandátumait és négy fővel az abszolút többséghez szükséges létszámot, így elengedhetetlen valamennyi képviselő jelenléte és egybehangzó szavazása. A helyzetet enyhítené, ha kevesebb lenne azon - a tapasztalatok szerint a kormányzati munka miatt az ülésekről gyakran hiányzó - miniszterek és politikai államtitkárok száma, akik egyben képviselők is. Ez a szempont azonban információink szerint egyik pártnál sem merül még fel, ahogy az sem, hogy a kormánytagok később lemondjanak listás mandátumaikról.

A "száznapos program" előkészítése elkezdődött, valamennyi ígéretünket megvalósíthatónak tartjuk - jelentette ki Medgyessy Péter. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje zökkenőmentes kormányzati átadás-átvételre számít. Kitért arra, hogy a közigazgatásban fő elvük a stabilitás, az ott dolgozókkal szemben a hozzáértés és a mindenkori kormánnyal való lojalitás az elvárás. Egy konkrét kérdésre leszögezte: "Járai Zsigmond ott fog maradni a helyén". Mint mondta, a jegybank elnökének kinevezése hat évre szól. Medgyessy Péter ugyanakkor felszólította a közszolgálati televíziót, hogy "legalább mostantól tartsa be a méditörvényt és a közszolgálatiságot". (DG-TE)

Munkatársainktól