Nem egyezünk bele a versenyhátrányba

- A legnagyobb felhördülést a közvetlen kifizetések tízéves elnyújtása és csupán 25 százalékról történő indítása, valamint egyes kvótajavaslatok váltották ki. Lát-e esélyt arra, hogy ezeknél javulást érjünk el?

- A kvótatárgyalást még nem kezdtük el. Sok technikai konzultációt folytattunk már a kérdésről, de ezeknél mindig hangsúlyozták, hogy ez még nem kvótatárgyalás, csupán a technikai részletek tisztázása. A bizottsági ajánlat egészét tekintve nem árt árnyalni a képet. Kétségtelenül vannak benne komolyan problematikus pontok, de a gabonaszektor egészénél az EU ajánlatai nem állnak messze a magyar kérésektől. És ne feledjük: ez alkotja a minket érintő rendszer kb. 90 százalékát. (Persze ez a szám attól függ, hogy az egyéb szektorokban milyen kvótákat sikerül elérnünk.) Ezzel nem akarom lebecsülni a többi szektor relatív fontosságát. Csak azt mondom, hogy a kvótafeltételrendszer - az összképet tekintve - kínál pozitívumokat is. A gabonahozam esetében például január óta 5,4 százaléknyit még javítottak is - vagy pontosabban: a korábbi 15,5 százalékos eltérés közöttünk mostanra lement 11 százalékra -, és önmagában csak ez az egy javítás (teljes közvetlen támogatást feltételezve) 51 millió euró pluszt jelent számunkra. Lehet, hogy az összes többi kvótaproblémánk nem fogja elérni ezt a nagyságrendet.

Az egyik legjelentősebb nézeteltérés abban áll közöttünk, hogy egyes magyar kvótakérelmekbe bekalkuláltuk a "termelési potenciál" fogalmát, miközben a bizottság szigorúan a dokumentált teljesítményalapon áll. Az iránt még talán tudnék is valamennyi megértést mutatni, ha azt mondják, hogy a 80-as években mesterséges struktúrák is voltak nálunk, amelyek piaci körülmények között nem fognak visszaállni. De itt is csak azokon a területeken tudok komolyan mérlegelni egy ilyen felvetést, amelyeknél bizonyítható, hogy valóban léteztek a kifogásolt mesterséges körülmények.

Emellett azonban az is ténykérdés, hogy egyes korábbi helyzetek teljesen normális piacgazdasági körülmények között is visszaállnak és fejlődnek is. Az életszínvonal növekedésével például igenis nő a tej- vagy sajtfogyasztás is. Úgyhogy mi nem zárjuk ki a potenciál fogalmat, és semmiképpen nem zárjuk ki a méltányosság fogalmat.

- Egyes vélemények szerint keretszámaikkal az EU-országok voltaképpen olyan irányba akarnak terelni minket, ahol még viszonylag a legkisebb "zavart" okozhatja a magyar kínálat a már amúgy is telített közösségi piacon.

- Ők a kvótákat mindenekelőtt a tej- és cukorszektorban a lehető legrestriktívebb módon akarják alkalmazni. Érthető: mind a kettőből számottevő fölöslegeik vannak?

- A másik tipikus aggodalom, hogy így viszont olyan radikális mértékben avatkoznak be a magyar agrárstruktúrába, ami alkalmasint szektorok létét hozhatja veszélybe.

- Sok félreértés van ma még e kérdés körül. Nincs például semmilyen kvóta a sertés-, a baromfiszektorra, nincs a zöldségre és a gyümölcsre - ezekből mindenki annyit termel, amennyit tud és akar. A közösségi kvóták közül magyar szempontból az az igazán fontos, hogy miként alakul a helyzet a gabona-, a marha- és tej- meg a cukorszektorban. A gabonánál, mint mondtam, lényegében nem állunk rosszul. Cukornál a hazai fogyasztást kielégíteni látszik a kvótakínálat. A kérdés itt főként az, hogy mennyit és milyen feltételek mellett exportálhatunk. A magyar mezőgazdaság egészébe súlyosan beavatkozó rezsimről beszélni tehát túlzás. Ahogy mondtam: komolyabb restrikciós szándék a tej- és a cukorszektorban érezhető, itt éppen ezért lesz is még sok vitánk.

- A mostani bizottsági javaslatból egyes kvótaadatok még hiányoznak, arra hivatkozva, hogy a magyar fél ellentmondó számokat juttatott el az érintett EU-intézményekhez, és előbb ezek még tisztázásra szorulnak. Voltaképpen mi történt?

- Rengeteg adatot kértek és kérnek. A mostaniak többségét az FVM adta át, miközben volt adatszolgáltatás - az Eurostat felé - a KSH részéről is. Én magam sem tudom most, hogy miben állt az eltérés, de ezt persze kizárni sem lehet. De emellett gond az is, hogy sok olyan adatot kérnek, amivel mi egyszerűen nem rendelkezünk. Sok esetben nem látszik más út, mint a becslés alkalmazása, amit ők vonakodnak elfogadni. Az mindenesetre nem tűnik elfogadhatónak, hogy azt mondják majd: mivel nincs adat, ezért nem lesz kvóta sem.

- És mit vél elérhetőnek a mezőgazdasági közvetlen támogatások esetében?

- A magyar álláspont továbbra is az, hogy a közösségi politikákat teljes egészében ki kell terjeszteni az újonnan csatlakozó országokra is. Ez nem azt jelenti, hogy abszolút kizárunk minden átmeneti időszakot, de ennek azért ésszerűen rövidnek kell lennie, és semmiképpen ne terjedjen túl a jelenlegi költségvetési perspektíva lejáratának időpontján, ami, mint ismeretes, 2006 vége.

- Mit válaszol azokra az érvekre, amelyek szerint a nagyarányú támogatás nem ösztönözne korszerűsítésre és struktúraváltásra, aránytalanságokat teremtene viszont az agrárszektorban és az azon kívül dolgozók jövedelmi viszonyai között?

- Azt, hogy minden ország maga tudja megítélni tényleges saját helyzetét. Belső viszonyok értékelésére azért mégiscsak a saját kormány, a saját parlament, a saját érdek-képviseleti intézményrendszer a leghivatottabb és legfelkészültebb. A bizottság azt mondja, hogy a vidékfejlesztés a tényleges záloga a struktúraváltásnak. De kérdem én: mi a garancia arra, hogy az itt kifizetett pénzt teljes egészében ilyen célra fordítják majd? Vidékfejlesztésből költenek majd a városháza renoválására, a helyi útfejlesztésre is! Miközben a tényleges agrártevékenységet folytató magyar parasztság a közvetlen kifizetésből minden bizonnyal tényleg fejleszteni fog.

- És ha végül tényleg nem kapjuk meg a magasabb arányú támogatást?

- Hátrányt szenvedünk a versenyfeltételekben. Ma egy EU-s gazda 63 eurót kap egy tonna gabonára. Ha a mai feltételekkel csatlakozunk, akkor ez azt jelenti majd, hogy tőle 10 kilométerrel arrébb, a határ túloldalán egy magyar gazda az első évben ennek csak negyedét kapja. Nyilván egészen más áron tud a piacon kínálni az egyik és a másik.

Azt hiszem egyébként, a közvetlen kifizetések létjogosultságára vonatkozó vitán már túl vagyunk: azzal ugyanis, hogy a bizottsági tárgyalási javaslat mégiscsak be akar vezetni egy bizonyos arányú támogatást, elviekben is elismeri, hogy ez igazából jár. És ezt én a tárgyalások nagyon kedvező fejleményének tartom. Amiről most vitázunk, az már a mérték és az időbeli ütemezés. Ahol, ahogy mondtam, nem feltétlen zárunk ki egy rövid, ésszerű átmenetet sem. De alapelvnek tekintjük, hogy olyan körülmények között, amikor szabadon áramlik a termék, a feltételeknek is azonosaknak kell lenniük. Hihetetlen szívóssággal tudják ezt érvényesíteni más - például ipari - szektorban. Akkor itt miért nem?

- A szokásos hivatalos indoklás szerint azért, mert 1999-ben Berlinben nem terveztek erre rubrikát, hát nincs rá fedezet.

- Az Agenda 2000 csomag keretszámai kapcsán már az Európai Parlament költségvetési bizottsága előtt tartott márciusi meghallgatásomban emlékeztettem arra, hogy azokat nem velünk tárgyalták ki. Ránk nézve nem kötelező - az ő pozíciójuk. Emellett még ha pusztán elméletileg feltételezzük is - anélkül, hogy elfogadnánk -, hogy Berlin jelenti az áthághatatlan keretet, akkor is felmerül a többféle értelmezés lehetősége. A berlini kereteket és ezek alapján az EU úgynevezett intézményközi megállapodását annak a feltételezésnek az alapján hozták létre, hogy az EU hat új taggal bővül. Az új tagok létszámát kiigazították - hatról tízre -, de ezt a kiigazítást nem hajtották végre a rendelkezésre álló összegekre vonatkozóan. Mi úgy gondoljuk, hogy ezt végre kell hajtani, és miután a népesség aránya 20 százalékkal nőtt, 20 százalékkal meg kell emelni a 2004-2006 időszakra jutó támogatásokat is. Ez egyébként összesen mintegy 8,5 milliárd euró pluszt igényelne. Emellett szerintünk továbbra is nyitott kérdés az is, hogy mi történjen a bővítésre szánt 2002-2003-as keretekkel. Ők azzal érvelnek, hogy ez csak afféle "virtuális" pénz. Ami egyfelől igaz, de ilyen alapon "virtuális" pénz a 2004-2006-os évekre előirányzott keret is.

A lényeg azonban nem is ez, hanem az, hogy részükről 1999-ben Berlinben megnyilvánult egy politikai elkötelezettség az iránt, hogy a 2002-2006. évi időszakban készek lesznek 58 milliárd eurónyi összeget előirányozni a bővítésre. Hát akkor miért nem akarják ezt végül ideadni?

De ha mindezt elfelejtjük, és csak a mezőgazdasági közvetlen kifizetéseket akarjuk megoldani, annak terhei hároméves átmenettel számolva - mondjuk 40-60-80 százalékos támogatásnövekedést vélelmezve - összességében valamivel több mint kétmilliárd eurót jelentenének számukra, 25-50-75 százalékos felfutás esetében pedig a kihatás kevesebb lenne, mint egymilliárd euró. Nehezen képzelhető el, hogy az EU ezeket az összegeket ne lenne képes előteremteni.

- A bizottsági papír elvben módot ad arra, hogy az eddigi honi agrártámogatások mértékéig a kezdeti években "nemzeti borítékból" egészítsük ki a közvetlen EU-támogatás összegét...

- Ha az erre vonatkozó szabályt úgy fogadjuk el, ahogy ők mondják - tehát a közösségi kifizetéseket csak a nemzeti támogatások erejéig lehetne kiegészíteni -, akkor az ránk nem is vonatkozik? Nálunk ugyanis a nemzeti támogatás eleve kevesebb, mint amit a 25 százalékos közösségi közvetlen kifizetések nyújtanának. Így esélye sem lenne a nemzeti támogatásokkal történő kiegészítésnek. Mi most mindenesetre a magasabb EU-kifizetésért tárgyalunk. Ennek befejezése után kell megvizsgálnunk, hogy az elért szint biztosítja-e a magyar gazdálkodók versenyképességét, vagy szükséges ehhez még további nemzeti támogatást nyújtani. Reméljük, hogy ez a helyzet nem következik be.

- Amikor uniós vezetőknek felvetik, hogy ellentmondás van a költségvetési befizetések azonnali, teljes körű megkövetelése, illetve például az EU-s agrár-visszatérítés tíz évre elnyújtott, fokozatosan növekvő hányada között, azt válaszolják, hogy túldimenzionáljuk a közvetlen kifizetések súlyát-arányát a költségvetési csomagon belül.

- Nem csak a mezőgazdasági közvetlen kifizetést érintő probléma ez. Az elmaradott térségek felzárkózását szolgáló strukturális politikát is hasonlóképpen érinti a kérdés. Azt ők is elismerik, hogy a nekünk szánt egy főre jutó keret a harmadik évben haladja csak meg a felét a mai tagok között legkevésbé fejlettnek számító - úgynevezett kohéziós - országok támogatási szintjének. Az új tagjelölt országokban az egy főre eső támogatás a csatlakozás harmadik évében fejenként 137 euró lenne, míg ez a "kohéziós országokban" 231 euró. Ráadásul a kiinduló számítás sem teljesen helytálló, mert torzítás rögtön a "kohéziós országokból" kiindulni. Támogatásra jogosult lehet valamely, az "1. célkitűzés" kategóriájába tartozó terület, emellett pedig az alacsony GNP miatt az ország egésze is kohéziós támogatást is érdemlő tagállamnak minősülhet. Ha így nézzük, akkor előbb ki kell számítani, hogy mennyi esik egy főre az "1. célkitűzés" alá eső valamennyi régióban (szerintünk ez fejenként kb. 219 euró), és ehhez kell hozzáadni azt az összeget, amit a hozzánk hasonló népességű mai "EU-kohéziós" országok (Portugália vagy Görögország) kapnak. Így az tűnik ki, hogy a támogatási szint fejenként valahol 260-270 euró között lesz. Azaz ily módon a tagjelölt országok még jobban elmaradnak a velük összehasonlítható államokok támogatási szintjétől.

De ha így van, akkor miért kellene nekünk rögtön az első évben a száz százalékot befizetni? Lehet, hogy ezt nekünk valóban hamar visszatérítik, de akkor is logikailag elfogadhatatlan, hogy a tagjelölt országok kiadási oldalán az acquis-t maradéktalanul alkalmazni kell, míg a bevételi oldalon esetleg átmeneti, illetőleg úgynevezett bevezetési időszakok alkalmazására kerül sor.

Összességében úgy érzem, hogy ennek a fejezetnek a napirendre tűzése nem volt szerencsés. Nem tudtak még öszszegszerű ajánlatot tenni, ami a jelenlegi fázisban érthető. Ugyanakkor a spanyol elnökség szorgalmazására haladni akartak a költségvetési fejezettel is. Csakhogy amíg az intézményi fejezetben ez az elgondolás többnyire bevált, itt elhibázottnak bizonyult. Nem fogadhatta el senki. Hiszen ugyan ki kész elfogadni eleve egy sor restriktív elvet anélkül, hogy látná, mit jelentenek majd ezek konkrét anyagi kihatásukban?

- Felmerül a kérdés, hogy mindezek fényében reális-e idei tárgyalászárásra számítani?

- A tárgyalások egésze nem áll rosszul. Én a magam részéről már el tudom képzelni, miként, milyen feltételekkel fejezhetők be. De beszélni róla még túl korai volna.

Fóris György - Brüsszel