Sugár András



Miután a befektetői szándékok hoszszú távra szóló stratégiai célokat jelentenek, rendszerint több kormányzati cikluson is átívelnek, reményeim szerint a kormányzat és a befektetők között a korábbi gyakorlathoz képest javulhat az együttműködés - nyilatkozta a Világgazdaságnak Sugár András. A szám szerint hetven (egyenként legalább 100 millió dollárt Magyarországon beinvesztáló) céget tömörítő Befektetői Tanács társelnöke azt várja, hogy a kelet-közép-európai régióban Magyarország visszaszerzi nemrég elvesztett vezető helyét. A kormányzat és a befektetők között rengeteg együttműködési lehetőséget látok. Továbbra is segíteni kell a zöldmezős beruházások megvalósulását, és fontosnak tartom azt is, hogy ne csak az újonnan Magyarországra jövő multiknak kínáljunk lehetőséget, hanem a már meglévő működőtőke lehetőségeit is bővítsük - fűzte hozzá. Sugár András három pontban jelölte meg azt, hogy a befektetők mit várnak el a kormánytól: politikai stabilitást, a jogrendszer kiszámíthatóságát és transzparenciát.



Széles Gábor



Az egyik szemem sír, a másik nevet - nyilatkozta a választások végeredményével kapcsolatban Széles Gábor. A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) elnöke lapunknak elmondta: Az MDF tagjaként kissé szomorú az eredmény láttán, másrészt mivel Medgyessy Péter az MGYOSZ tagjaként kerülhet a miniszterelnöki székbe, örül az eredménynek. Ő ugyanis 100 év óta az első ember Magyarországon, aki MGYOSZ-tagként lehet az ország miniszterelnöke. Széles Gábor elmondta azt is: jó munkakapcsolatban áll az MSZP kormányfő-jelöltjével.

Szerinte a választásokat követően a kormány legfontosabb feladata a gazdasági stabilitás megőrzése és fejlesztése. Továbblépésként pedig végre talán megvalósulhat az üzleti élet vezetői részéről már korábban is megfogalmazott igény a Magyar Gazdaság Házának létrehozásáról. Széles Gábor úgy nyilatkozott: a gazdasági fejlődés szemszögéből kifejezett előnyt jelenthet, ha nem bír abszolút hatalommal a kabinet, ugyanis egyáltalán nem biztos az, hogy ha szilárd a kormány hatalma, akkor a gazdaság is jól működik, hiszen a vezetés könnyen elragadtathatja magát, sőt akár rá is kényszerítheti akaratát a gazdasági élet irányítóira.



Míró József



Igen sok a bizonytalanság a választások eredménye körül, hiszen a patthelyzet körüli eredmények számos helyen óvást vonhatnak maguk után - nyilatkozta lapunknak Míró József. A Cashline Értékpapír Rt. vezető elemzőjét meglepte, hogy a választók mekkora részét érte el a Fidesz negatív kampánya. Míró szerint komoly kérdés az új parlament jövőjét illetően, hogy miként viselkedik majd a jövőben az MDF.

A tőkepiaci szakértő ugyanakkor pozitív jelnek tartja, hogy a szerinte kormányalakításra felkérendő MSZP-SZDSZ koalíció már a választások előtt jelezte: eleve konszenzusos, az ellenzéket a döntésekbe bevonni akaró kormányzásra készül.

Ami a tőkepiacot illeti: Míró szerint a befektetők többsége a papírforma MSZP -SZDSZ-győzelemre számított az első forduló után, ezért vásárolt be. A vártnál szorosabb eredmény sokakat elbizonytalaníthat, ám mivel az eredmény összességében igazolja a várakozásokat, Míró szerint a kormányalakítási megbízásig a múlt hétről már ismert kivárás lesz jellemző a tőkepiacra.



Andreas Oplatka



Most egészen más a helyzet, mint amikor 1994-ben nyertek a szocialisták - értékelte a kialakult helyzetet Andreas Oplatka. A Neue Zürcher Zeitung tudósítója szerint a most létrejövő kormány az SZDSZ-től függ majd. A szabad demokraták pedig nagyon ráfizettek, hogy 1994-98 között végig kitartottak. Ha hasonló szituációk állnak elő, mint a korábbi koalíciós korszak idején, akkor "nem vagyok biztos benne, hogy nem ez lesz majd az első kormány Magyarországon a rendszerváltás óta, amely nem tölti ki a négy évet".

Oplatka nem gondolja, hogy a kialakult helyzeten akár az esetleges újraszámlálások is érdemben változtatnának. Ugyanakkor már az is vitathatatlanul látszik, hogy az ellenzéknek nagyon megnőtt a szerepe. Véleménye szerint az elkövetkező időszakban az a legfontosabb, hogy ne legyen boszorkányüldözés - ezzel kapcsolatban emlékeztetett Medgyessy Péter azon kijelentésére is, amely szerint "büntetlenül nem lehet gazemberkedni". Oplatka szerint mind az egyik, mind a másik oldal most nagyon jól tenné, ha mindent elkövetne annak érdekében, hogy a felzaklatott kedélyek mielőbb lecsillapodjanak.