Két tervvel is segít az AmCham
Az új kormány munkáját segítendő az AmCham jelenleg két aktuális kérdéssel foglalkozik: május végére egyrészt kidolgoz egy úgynevezett fehér könyvet, amely felvázolja a Magyarország regionális központtá válásához szükséges teendőket. A kamara másik aktuális feladatként az adórendszer változásával kapcsolatban dolgozza ki álláspontját - tájékoztatta a Világgazdaságot Bienerth Gusztáv, a kamara elnöke, s egyben a PwC könyvvizsgáló és tanácsadó cég magyarországi vezérigazgatója. Elmondása szerint kedvező fejlemény, hogy a választások következményeként letisztultabb, szélsőségektől mentes, kétpólusú parlament ülhet össze. Jó jel továbbá a magas részvételi arány is, hiszen az uniós csatlakozást jóváhagyó népszavazáshoz ugyancsak mozgósítani kell a társadalmat.
Tapasztalata szerint a jövőben fokozott együttműködésre utalt kormány és ellenzék változatlanul kiemelt célként kezeli az uniós csatlakozást, ami az általuk képviselt befektetői körök számára szintén fontos. Az AmCham közel hatszáz tagja Magyarországon a közvetlen külföldi tőkebefektetések mintegy 40 százalékát, a bruttó hazai összterméknek pedig megközelítőleg felét adja. A kamarának pártkapcsolatai nincsenek, jóllehet januárban már folytattak megbeszélést az utóbb parlamentbe jutott négy párttal. A kormányzati kapcsolatokra viszont törekednek, ennek jegyében a kormányfőt és a szakminisztereket rendszeresen meghívják fórumaikra. Medgyessy Péter már jelöltként is tett náluk látogatást, és ígérete szerint beiktatása után is megjelenik. Az AmCham elnökét adó tagvállalat, a PwC közben szintén jelentős változásokkal kénytelen szembenézni: feltéve ugyanis, hogy megvalósul a régióban az Ernst & Young és az Andersen együttműködése, kapacitásban az új szervezet megközelítheti az eddig messze a legnagyobbnak számító PwC-t. A tavaly a magyar gazdasággal egyező ütemben növekvő könyvvizsgálói piacon tehát két, közel azonos súlyú szereplő lehet jelen, őket a további két ismert nemzetközi vállalkozás, valamint a piac "maradékán" osztozó több ezer kiscég egészíti ki. Mindazonáltal nincs különösebb jelentősége az első rangnak, a hangsúly a kellő méretű és hatékonyságú kapacitáson van - fogalmaz a vezérigazgató. Tapasztalata szerint a kapacitás kevésbé az egyes projektek átfogásához, sokkal inkább az összes egyidejűleg jelentkező igény kielégítéséhez szükséges. Komoly erőforrást igénylő megbízatásra mindenesetre jó példát kínál a PwC által elnyert, július végére elkészülő olimpiai megvalósíthatósági tanulmány. A finanszírozástól a közlekedésen át a környezetvédelemig terjedő feladatokkal jelenleg mintegy száz ember foglalkozik. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság követelményrendszeréből kiindulva megvalósíthatósági lehetőségeket vesznek sorra, a tanulmány végkövetkeztetései azonban csak a munka elvégzése után ismerhetők meg - kér türelmet a tapasztalata szerint mindenki által nagy kíváncsisággal várt elemzés elkészüléséig Bienerth Gusztáv.
Mráz Dániel