BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gyorsulhat a növekedés

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Az idén a GDP akár 4 százaléknál is gyorsabban nőhet, majd 2003 és 2004 között várhatóan 4,5-5 százalékkal, ezt követően pedig 5-5,5-del bővül - mondta Burány Sándor, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára egy pénteki budapesti rendezvényen. A beruházások az idén 4-6, jövőre 6-8, majd ezt követően 9-11 százalékkal bővülhetnek. A reálbérek idei több mint 7 százalékos emelkedését követően jövőre 6 százalékos bővüléssel számolnak és azzal, hogy 2004-től a reálbérek emelkedése 3 százalék körül alakul, elmaradva a GDP bővülési ütemétől - mondta Burány. A prognózis szerint az export jövőre 8-10, majd 11-14 százalékkal növekszik. Lényeges szigorítás nem várható a monetáris politikában - idézte szavait az MTI. A reálfelértékelődés mértéke évi 2-3 százalékos lehet - tette hozzá. A folyó mérleg hiánya középtávon nőni fog, ám 5 százalékos gazdasági bővülés mellett nem haladja majd meg a GDP 3,5-4 százalékát. Feladatnak mondta az államháztartás hiányának évi 1-1,5 százalékpontos csökkentését. Tavaly a külföldi társaságok 15 milliárd, az idén 21 milliárd forint adókedvezményt vettek igénybe. Burány hangsúlyozta: a kedvezmények jelenlegi formájukban ellentétesek az uniós gyakorlattal, ezért változtatásra lesz szükség.

VG-összefoglaló

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.