Egyre több jel utal arra, hogy a japán gazdaság kilábalóban van többéves recessziójából. A legfrissebb makroindexek mind azt mutatják, hogy az ország végre növekedési fázisba lépett. A főbb gazdasági mutatókat összefogó index áprilisban már 77,8 pontos értéket ért el, míg márciusban még csak 65 pontot mutatott. Az aktuális gazdasági feltételeket leíró index, amelynek része az ipari termelés és a kiskereskedelmi eladások is, 50 pontos érték alatt recessziót jelez, felette azonban expanziót. A japánok nagyon bizakodóak, hiszen már második hónapja 50 pont felett áll a mutató.

Ugyanez vonatkozik a főbb gazdasági mutatókból összeállított diffúziós indexre is. Ez négy hónapja 50 pont felett mozog, jelezve: a gazdaság lassú, de folyamatos növekedési pályára lépett.

Szakértők szerint az adatok megerősítik: a gazdaság túl van a mélyponton. Ezt ugyan már régóta hangoztatják, de korábbi kellemetlen tapasztalatok miatt nem kezelték kész tényként. A kedvező adatok az első negyedéves GDP-számok megjelenése előtt tovább fokozták a már amúgy is optimista hangulatot.

Eközben a japán kormány gőzerővel dolgozik az új fiskális csomagon, amely a növekedés megindítása mellett a deflációt hivatott megszüntetni, és amelynek megítélése nem teljesen egyértelmű a piacon. Az intézkedéscsomag fő eleme ugyanis a rövid távú adócsökkentés, habár a kormány pénzügyi tanácsadóitól egy radikális reform felvázolását várták a szakértők. Erre a kormány oldaláról úgy reagáltak, hogy természetesen szükség van hosszú távú tervekre, de először egy könnyen megvalósítható stratégiára kell fókuszálni.

A fiskális szigor hiányára ugyanakkor éppen a múlt héten hívta fel Japán figyelmét a Moody's nemzetközi hitelminősítő intézet, amely - figyelmeztetésének nyomatékosításaként - két kategóriával rontotta a hoszszú távú japán államadósság hitelbesorolását. Így Japán három szinttel a G7-országok közül második legrosszabb Olaszország alá került. (LÁ)

Munkatársunktól