Vérszegény német fellendülés
Áprilisban kismértékben növekedett a német ipari termelés, ez azonban csak tompítottan és késve jelentkezik a GDP növekedésében, így az árnyalatnyi élénkülés későn jöhet a szeptemberi választásokra készülődő szociáldemokrata-zöldek koalíció számára. Az első negyedévtől kezdve tapasztalható vérszegény fellendülés kifulladásának vagy ellaposodásának veszélyét a kereskedelmi és iparkamara (DIHK) által készíttetett felmérés is sejteti.
Az ipari termelés - munkana-pok szerint és szezonálisan kiigazítva - áprilisban 0,2 százalékkal haladta meg az egy hónappal korábbi szintet, lényegesen elmaradt viszont az elemzők előrejelzéseiben szereplő 0,7 százalékos átlagtól, amely a korábbi recessziók utáni szakaszok tapasztalatai alapján elvárható lett volna. Ugyancsak elmarad az áprilisi adat - mégpedig 2,1 százalékkal - az egy évvel korábbi azonos időszakban mért szinttől, ilyenformán még arra sem volt elegendő, hogy a márciusban kimutatott 0,3 százalékos csökkenést kompenzálja.
Az átlagosnál lényegesen rosszabb teljesítményt mutatott az ipar egészéből 12 százalékkal részesedő építőágazat. Növekedett viszont a feldolgozó- és az energiaipar termelése. Ugyancsak növelte - 2,3 százalékkal - kibocsátását a beruházási javakat gyártó alágazat, amely az ipar termelés egészéből 28 százalékkal részesedik. Ez utóbbiról azt még nem tudták kimutatni statisztikusok, hogy az exportra vagy a belföldi keresletre vezethető-e vissza a javulás. A Handelsblatt által megszólaltatott elemzők egy része szerint a tőkejavakat gyártó ágazat teljesítményének javulásában közrejátszhatott, hogy az érintett vállalatok az előre jelzett fém- és gépipari sztrájk hatását igyekeztek előre hozott termeléssel és készletezéssel kompenzálni. Elemzők hasonló készletfeltöltést vélnek látni a vegyipar üzletmenetének enyhe élénkülése mögött is, ezért ennek az alágazatnak a teljesítményére is inkább csak az év második felének eredményei alapján ígérnek pontosabb véleményt. A vegyipar helyzete azért is sokatmondó, mert számos alapanyagot és félkész terméket szállít az autógyártás, az építő- és az elektromosipar részére.
Az elemzők egy része szalmalánghoz hasonlítja az egy-két hónapja észlelhető fellendülést. Ezt megerősítendő a Bloomberg ismertetett egy DIHK-felmérést, miszerint február óta 34-ről 36 százalékra növekedett azon vállalatok száma, amelyek az üzleti kilátások romlására számítanak.
vg-összeállítás


