BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ismeretlen Medgyessy-múlt

Medgyessy Péter szt-tiszti múltjához nem jutott közelebb tegnap a kormányfő egykori állambiztonsági tevékenységét vizsgáló parlamenti bizottság, mely - újabb előzetes viták után ugyan - túljutott első meghallgatásain. Az idő elhúzódása miatt az egykori III-as főcsoportfőnökség megjelent vezetőinek meghallgatására nem is került sor, helyettük zárt ülésen a nemzetbiztonsági szolgálatokat 1990 után irányító három politikust és nyílt ülésen Gál Zoltánt, a Belügyminisztériumot 1990. február 1-je és május 22-e között államtitkárként vezető szocialista képviselőt hallgatták meg.

Gál nem tudott érdemi információt adni arra, mennyire teljes az egykori állambiztonsági iratállomány. Elmondta, 1990-ben létrejött egy az állambiztonsági szervezet átszervezésével megbízott bizottság, melynek munkájában részt vett a Belügy-, a Honvédelmi és a Pénzügyminisztérium képviselője is. A testületet Németh Miklós irányította a minisztertanács elnökeként. Gál közölte: e bizottság munkája révén került a kémelhárítás és a hírszerzés közvetlenül a minisztertanács elnökének irányítása alá.

A kérdésekre hasonlóan válaszolt valamennyi meghallgatott, így Katona Béla, Gálszécsy András és Füzessy Tibor egykori miniszter. Egyikük sem tudott a kormányfő állambiztonsággal való kapcsolatáról, hivatali idejük alatt pedig elmondásuk szerint nem kerülhettek ki szigorúan titkos papírok az általuk irányított szervezetektől. A bizottság holnap és hétfőn is meghallgatásokkal folytatja munkáját. (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.