Növekedési dilemmák 2002 nyarán

Az idei év elsÕ negyedében mind a kontinens nyugati felén, mind Magyarországon folytatódott a gazdasági növekedés 2000 dereka óta tartó lassulása. Itthon a GDP mindössze 2,9 százalékkal bÕvült. Ez a teljesítmény nemzetközi összehasonlításban - akár a nyugat-, akár a közép-európai országokkal összevetve - nem tekinthetÕ kedvezÕtlennek. A lassulás mögött elsÕsorban az exportdinamika visszaesése áll. Így a jelenlegi növekedést nem az export, hanem a belföldi kereslet vezérli.

Ma már látható, hogy a 2002. évi növekedés húzóereje egyértelmÛen a magánfogyasztás (és a lakásberuházás) lesz, amelyet a háztartások reáljövedelmének a tavalyinál is gyorsabb emelkedése táplál. A nettó reálkeresetek már tavaly is meglehetÕsen gyors ütemben, 6,4 százalékkal nÕttek.

Az idei elsÕ négy hónapban a növekedési ütem majdnem megkétszerezÕdött, 11 százalékra gyorsult, mindenekelÕtt a költségvetési szektor kiemelkedÕ (folyó áron bruttó 27,7 százalékos) keresetnövekedése miatt. De a versenyszférában is meglepÕen magas, 14,5 százalékos nominális (azaz több mint 8 százalékos reál-) keresetnövekedést regisztráltak, ami akkor is figyelemre méltó, ha tekintetbe vesszük, hogy a hivatalos minimálbér emelése miatt a kimutatott keresetnövekedési ütem nem feltétlenül tükrözi a munkavállalásból származó lakossági jövedelem tényleges dinamikáját. Az idén az eddig eltelt idÕszakban a nyugdíjak reálértéke is jelentÕsen emelkedett, ami várhatóan az év hátralévÕ részében is folytatódik.

Eközben a háztartások megtakarítása (nettó finanszírozási képessége) nominálisan is csökkent. Noha a lakosság bruttó megtakarításai kismértékben nÕttek ugyan az elsÕ hónapokban, egyidejÛleg rekordütemÛ (több mint 100 százalékos) növekedést regisztráltak a hitelfelvételeknél. ElsÕsorban a lakáshitelek állománya emelkedett, de a fogyasztási kölcsönök is nagymértékben bÕvültek a rendkívül magas, 18 százalék körüli fogyasztási hitelkamatok ellenére.

A gyors ütemben növekvÕ lakossági jövedelmek tehát nem a megtakarításokban, hanem a lakásberuházásokban és a folyó fogyasztásban csapódtak le. Jól mutatja ezt, hogy a kiskereskedelmi forgalom volumene 2002 elsÕ negyedében 14 százalékkal emelkedett. Több mint 10 százalékkal nÕtt az élelmiszer-eladások mennyisége, s kiemelkedÕ mértékben - több mint 30 százalékkal - több gépkocsit értékesítettek, mint a múlt év azonos idÕszakában.

Ez már csak azért is figyelemre méltó, mivel 1998 óta a magánfogyasztás növekedése meglehetÕsen szÛk sávban, 4-5 százalék között mozgott, függetlenül a gazdasági növekedés dinamikájától és a politikai ciklus alakulásától is.

A reálkereset-növekedés és a kiskereskedelmi forgalom volumenének ingadozásai tehát csak nagyon tompítottan voltak érzékelhetÕk: úgy tÛnt, hogy a háztartások fogyasztási/megtakarítási viselkedésükkel kisimítják a jövedelmeknél tapasztalható nagyobb volatilitást. Idén azonban a reálbér-növekedésrÕl, a lakossági fogyasztás bÕvülésérÕl és a kiskereskedelmi forgalom emelkedésérÕl napvilágra került adatok egy irányba mutatnak: az 1989 utáni Magyarország történetében eddig nem látott mértékÛ fogyasztási expanziót tapasztalhatunk.

A belföldi felhasználás 2002 elsÕ negyedévében a GDP növekedését lényegesen meghaladó mértékben, 3,8 százalékkal emelkedett. Fel kell tennünk tehát a kérdést, vajon ez a korábbitól lényegesen eltérÕ növekedési pálya valóban veszélyezteti-e a gazdaság külsÕ és belsÕ pénzügyi egyensúlyát, vagy úgy tud a növekedés motorja lenni, hogy ezek az egyensúlyi problémák kezelhetÕk maradnak.

Az egyik dilemma, hogy a fogyasztói kereslet számottevÕ emelkedése inkább a belföldi termelÕk számára teremt-e bÕvülÕ piacot, vagy - az import olcsóbbá válása mellett - fÕként a külföldi termelÕk értékesítésének kedvez, ami a külkereskedelmi mérleghiány növekedésének a veszélyét rejti magában.

Elméleti megközelítésben a fogyasztói kereslet jelentÕs emelkedésének és ezzel egyidejÛleg az import olcsóbbá válásának a külsÕ egyensúly jelentÕs romlásához kellene vezetnie. 2002 júliusában azonban ennek nincs jele, sÕt: a hazai termelÕk és szolgáltatók belföldi megrendeléseinek némi élénkülése tapasztalható. EgyelÕre a külkereskedelmi mérleg sem romlott: a január-májusi idÕszakban keletkezett alig 1,3 milliárd eurós hiány több mint 20 százalékos javulást jelent a tavalyi elsÕ öt hónaphoz képest.

A fizetési mérlegrÕl ez nem mondható el, hiszen az május végéig már 1,4 milliárd euró deficitet halmozott fel, ez azonban nem hozható közvetlen összefüggésbe a lakossági költekezéssel. A folyó fizetési mérlegen belül ugyanis elsÕsorban az idegenforgalom és az egyéb szolgáltatások egyenlege romlott, ami nem feltétlenül a háztartások gyorsan bÕvülÕ belföldi fogyasztásának a következménye. Igaz, ezt az állítást némileg árnyalja, hogy nem zárható ki, a csökkenÕ megtakarítások bizonyos mértékig a legutóbbi napokig stabilan erÕs forint következtében növekvÕ külföldi utazási kiadásokkal is magyarázhatók. Ez azonban - a háztartások fogyasztási szerkezetének ismeretében - nem lehet jelentÕs mértékÛ.

Az alapvetÕ kérdés tehát az, hogy vajon a fogyasztói kereslet növekedésére reagálva a hazai vállalatok képesek-e bÕvíteni a belföldi piacra való termelésüket és az ezt célzó beruházásaikat, vagyis meg tudják-e teremteni a kereslettel szemben a megfelelÕ belföldi kínálatot. Ha ez így történik, akkor a magánfogyasztás bÕvülése magával tudja húzni a belföldi gazdaság növekedését. Ez egyáltalán nem lenne egyedülálló forgatókönyv, hiszen a fejlett országokban kifejezetten tipikus és jellemzÕ fejlemény, hogy a

depresszióban vagy dekonjunktúrában lévÕ gazdaságot a magánfogyasztás bÕvülése mozdítja ki a mélypontról, és erre reagálva dinamizálódnak a beruházások, majd rövidesen a termelés is fellendül.

Amennyiben azonban ez az alkalmazkodás elmarad, és a fogyasztás bÕvülése döntÕen az import növekedésében csapódik le, akkor ez valóban rossz és hosszabb távon fenn nem tartható szerkezetÛ növekedést eredményez.

Ma még nehéz eldönteni, hogy a fent leírt forgatókönyvek közül melyik fog érvényesülni. A KSH adatai szerint ugyanis 2002 elsÕ negyedében a GDP felhasználási oldalán a bÕvülÕ belföldi magánfogyasztással szemben a készletek jelentÕs leépítése állt. Jelenleg mást nem is lehet jelezni, hiszen miközben a belföldi fogyasztás gyors ütemben bÕvül, a külkereskedelmi mérleg nem romlik (hanem inkább javul), de az ipari termelés és a belföldi értékesítés sem nÕ.

A fogyasztás forrása tehát egyedül a készletleépítés lehet. Az utóbbinak azonban korlátai vannak, ezért a következÕ negyedévi adatokból már világosabban látható lesz, vajon a belföldi kereslet inkább a hazai gazdaság fellendülését vagy a külgazdasági egyensúly megbomlását eredményezi-e.

A fentebb vázolt két szcenárió bekövetkezésének valószínÛségét azért is nehéz megítélni, mert egyelÕre semmiféle tapasztalatunk sincs arról, hogy a reáljövedelmek ugrásszerÛ növekedésére hogyan reagálnak a háztartások hosszabb távon. Nem világos, hogy meddig tart a fogyasztási expanzió; lehetséges, hogy az idei év egészét jellemzi, de az is elképzelhetÕ, hogy az évek óta elhalasztott kiadások pótlása után lassul a fogyasztás növekedésének dinamikája, és az év második felében már ismét emelkednek a megtakarítások.

A gazdasági teljesítmény és a lakossági fogyasztás 1989 utáni alakulását vizsgálva mindenesetre egyértelmÛnek látszik, hogy Magyarország a többi közép-európai állammal összehasonlítva az eltelt évtized egészében "alulfogyasztó" volt, ellentétben Cseh-, de különösen Lengyelországgal és Szlovéniával. (Igaz, a szlovák lakosság még a magyarnál is nagyobb fogyasztási viszszafogásra kényszerült.)

Önmagában tehát az, hogy a magánfogyasztás az idén átmenetileg kiugró ütemben gyarapodik, egyfajta fogyasztási korrekcióként is felfogható. MásfelÕl ez arra is utalhat, hogy még a lakosság viszonylag széles rétegei számára van pótolnivaló, vagyis a bejelentett további béremelések következtében az idén az év folyamán alig lassul a fogyasztás dinamikája. JövÕre azonban már mindenképpen lényegesen mérsékeltebb reálbér-emelkedésre számíthatunk, hiszen a versenyszféra nem bírná el a bérköltségek további emelkedését, a költségvetésnek pedig takarékosabbá kell válnia.

Az optimista verzió megvalósulását nehezíti azonban egy másik dilemma: az, hogy a gazdasági folyamatok kezelhetÕsége az év hátralévÕ részében jelentÕs mértékben a fiskális és monetáris politika összhangján múlik. Jelenleg a gazdaságpolitikát a fiskális expanzió és a monetáris szigor jellemzi, ami rossz kombináció.

A monetáris szigor ugyanis úgy ronthatja a gazdasági növekedés esélyeit, hogy közben a kívánt célt - az infláció csökkenését - nem éri el, többek között azért sem, mivel a költségvetési politika expanzív. Mindkét gazdaságpolitikai eszköznek tehát a hátrányai érvényesülnek, elÕnyei azonban nem, mivel az ellentétes intézkedések hatásai kioltják egymást. Az állam kamatterhei nÕhetnek, a vállalatok jövedelmezÕsége tovább romolhat, az import s ezzel a fizetési mérleg hiánya emelkedhet, miközben az infláció távolról sem csökken annyira, mint amekkora az érte hozott áldozat.

Minden bizonnyal a forint árfolyamának alakulása lesz a fiskális és a monetáris döntéshozók gazdaságpolitikai együttmÛködésének próbaköve. A forint az idei elsÕ fél évben nagyfokú stabilitást mutatott az euróhoz képest, ami a szinte folyamatosan erÕsödÕ cseh koronával, illetve a trendszerÛen gyengülÕ lengyel zlotyval szemben kiszámíthatóságot jelentett a magyar gazdaság szereplÕinek.

Az utóbbi napokban azonban a forint több mint két százalékpontot gyengült, és erre válaszul az MNB 50 bázispontos kamatemelést hajtott végre. Ez teljesen konvencionális jegybanki reagálás, hatásosságát illetÕen azonban a piac meglehetÕsen szkeptikus maradt: a forint inkább csak a hét második felében, a pozitív meglepetést okozó inflációs adat hatására erÕsödött.

RemélhetÕ ugyanakkor, hogy a gazdaságpolitikai hatóságoknak rövid idÕn belül sikerül konszenzusra jutniuk a makrogazdasági pálya sarokpontjairól, és a jelenleginél szigorúbb költségvetés kevésbé szigorú monetáris politikával párosulva lényegesen alacsonyabb reálgazdasági áldozatok és társadalmi költségek árán is lehetÕvé teszi a középtávú gazdaságpolitikai célok elérését.

Így elkerülhetÕ lenne, hogy Lengyelország közelmúltja - a fiskális túlköltekezés és a példátlan monetáris szigor hatására a gazdasági növekedés drasztikus lelassulása mellett a munkanélküliség drámai emelkedése - Magyarország közeljövÕje legyen.