BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Röviden

Családi létminimum: 114 ezer forint

A Központi Statisztikai Hivatal szerint tavaly 114 ezer forint volt egy kétgyermekes család havi létminimumértéke. A KSH a létminimumot az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet ajánlásai alapján, az élelmiszer-fogyasztás normatív értékéből kiindulva végzi. A hozzávetőlegesen 10 terméket tartalmazó kosár értéke 2001-ben egy aktív korú felnőtt esetében 12 448 forintnak, míg a 14 év alattiakéban 9685 forintnak felelt meg. Az egy háztartásra jutó - nemcsak a kétgyermekes családok esetében - átlagos havi létminimumérték 86 262 forint volt 2001-ben. (VG)



Zuhant az amerikai ipari rendelésállomány

Júniusban a várt növekedés helyett nyolc hónapja nem mért ütemben esett a tartós iparcikkek rendelésállománya az Egyesült Államokban, megkérdőjelezve az éppen megindult fellendülés erejét. A múlt hónapban 3,8 százalékkal csökkent a nagy értékű iparcikkekre adott új rendelések értéke. Az előzetes elemzői konszenzus félszázalékos növekedést jósolt júniusra. Az egyetlen szektor, amelyben emelkedést rögzítettek, a hadiipar volt, ennek rendelésállománya 18,5 százalékkal nőtt júniusban. Biztató jel ugyanakkor, hogy júniusban az előző havi 44-ről 47 pontra emelkedett a Conference Board amerikai gazdaságkutató intézet állásajánlati indexe, amely az országos munkaerő-piaci álláskínálat havi változásait méri az országos sajtóban közölt álláshirdetések száma alapján. A szakértők szerint azonban a képet árnyékolja a vállalatok által bejelentett elbocsátási számok nagysága, s ha nőne is a kereslet, a munkaadók először a már közzétett elbocsátási listákat érvénytelenítenék, és csak ezután kezdenének új munkaerő keresésébe.(MTI)



Magas szlovák munkanélküliség

A legfrissebb adatok szerint június végén 17,62 százalékos volt a munkanélküliség Szlovákiában, ami csak egy hajszállal alacsonyabb a májusi 17,67-nál. Feltűnő aránytalanság mutatkozik a vidék-város viszonylatban. Az ország egyes részein a 37 százalékot is elérte a munkanélküliek aránya, miközben a nagyobb városokban - Pozsony, Trencsén és Ilava - 10 százalék alatti állástalanságot regisztráltak. (Reuters)



Élénk fogyasztói kereslet Franciaországban

Júniusban 1 százalékkal többet költöttek a fogyasztók Franciaországban, mint egy hónappal korábban, ami jelentős mértékben meghaladja a 0,6 százalékos elemzői konszenzusos várakozást. A háztartási kiadások 2,6 százalékkal nőttek éves szinten, ami részben a választások körül kialakult feszültség oldódásával is magyarázható. A nyári leértékelések szintén sokat lendítettek a vásárlókedven, a statisztikai hivatal szerint ugyanis a ruhák és cipők iránti kereslet 7,7 százalékkal emelkedett. (Reuters)



Csökkennek a német adóbevételek

Németországban az első fél évben mindössze 189,4 milliárd euró adóbevétel folyt be az államkasszába, ami 5,2 százalékkal alacsonyabb, mint az előző év azonos időszakában - adta hírül a szövetségi pénzügyminisztérium. Június kifejezetten rossznak bizonyult, egyedül a múlt hónapban 10,8 százalékkal csökkentek az adóbevételek 2001 júniusához viszonyítva. Ez az adat alátámasztja a német költségvetés nehézségeivel kapcsolatos találgatásokat. Ráadásul az új adóreform sem bizonyult sikeresnek, ez idáig ugyanis 1,3 milliárd euróval kevesebb adót fizettek a vállalatok, mint korábban. A helyzet komolyságát mutatja, hogy a héten München városa is befagyasztotta kiadásait, hogy ellentételezze a meredeken csökkenő bevételek hatását. (Reuters)



Kevesebbet vásárolnak a britek

Ismét csökkent a kiskereskedelmi forgalom Nagy-Britanniában. Ráadásul most fordult elő először 1998 óta, hogy két egymást követő hónapban csökkenésről számoltak be a kiskereskedők. Az előző hónaphoz viszonyítva júniusban 0,7 százalékkal kevesebbet forgalmaztak az üzletek, ami nem túl biztató a májusi 0,5 százalékos visszaesés után. Éves szinten ez ugyan még mindig 4,6 százalékos bővülést jelent, de mind a havi, mind pedig az éves adat elmaradt a várakozásoktól. (Reuters)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.