Szlovák privatizáció
Pozsony számításai szerint idei évi privatizációs bevételei meghaladják majd a 170 milliárd koronát (3,8 milliárd euró). Marie Machová privatizációs miniszter elmondta, hogy az SPP gázszolgáltató és -elosztó 49 százalékának értékesítése 2,7 milliárd, a Transpetrol olajelosztó hasonló részesedésének eladása 74 millió dollár bevételt jelent majd a büdzsé számára, a Slovenská Poistovna biztosító 66,79 százalékos részesedése pedig 144,9 millió eurót érhet. Ennek révén az idén 57 milliárd koronát fordíthatnak az ország külföldi adósságainak törlesztésére - írja a Slovakian News Digest.
Ivan Miklos, a gazdasági ügyekért felelős miniszterelnök-helyettes kijelentette, hogy a média kilencmilliárd koronáról szóló híradásaival ellentétben az SPP értékesítése során a dollárnak a koronával szembeni gyengülése miatt elszenvedett veszteség csak mintegy négymilliárd korona körüli. Miklos elmondta, hogy a gázszolgáltató privatizációját előkészítő bizottság megvizsgálta ugyan az árfolyammozgásokkal szembeni fedezet lehetőségét, az ügyletet azonban kivitelezhetetlennek ítélte - idéz a TASR hírügynökség. Az SPP magánosításában tanácsadóként közreműködő Credit Suisse First Boston szerint a fedezeti ügylet akadályát a szlovák devizapiac korlátozott kapacitása jelentette. Az sem bizonyult megoldhatónak, hogy a befektetőtől koronában kérjék a vételárat, hiszen 2,7 milliárd dollár átváltása a piac alacsony likviditása miatt nem lehetséges.
A miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta azonban, hogy összességében a devizapiaci mozgások nem vetik vissza az ország privatizációs bevételeit - tudósít a BBC. Az árfolyam-ingadozások kivédésére az úgynevezett természetes fedezet eszközét használják, vagyis a vételárat felerészben dollárban, felerészben pedig euróban állapítják meg. Miklos szerint az euróban elszámolt ügyletekből eredő nyereségek kiegyenlítik a dollárban lebonyolított tranzakciókból származó veszteségeket. Az SPP mellett a Transpetrol eladását is dollárban intézték, a Slovak
Telecomért, a bankokért, a Slovenská Poistovnáért és az áramelosztókért azonban a befektetők euróban fizetnek.


