BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tőkejuttatás piaci alapon

A Kisvállalkozás-fejlesztő Pénzügyi (KfP) Rt. várhatóan az ősszel jelenik meg piaci elvű tőkejuttató programjával. A társaságnak az ötven főnél kisebb vállalkozásokban legfeljebb 50 millió forint, közvetlen tőkét emelő terméke startra kész. A befektetések ösztönzésével segítő terméket még fejlesztik.

A Kisvállalkozás-fejlesztő Pénzügyi Rt. az ötvennél kevesebb főt foglalkoztató, kft. vagy rt. formájában működő vállalkozások piaci alapú tőkejuttatásával kíván foglalkozni, illetve e vállalkozások tőkeszerző képességét fokozná a befektetések közvetett ösztönzésével - tudtuk meg Schifner Mariannától, a társaság igazgatósági tagjától. Az rt. egyik fő tevékenysége, hogy rendelkezésre álló saját forrásai terhére tőkét emel a kisvállalkozásokban. A tervezett konstrukció szerint az emelés legfeljebb 50 millió forint lehet. A tőkejuttatás összege a kisvállalkozás felemelt jegyzett tőkéjének kevesebb mint 25 százaléka, a befektetés tervezett ideje általában három év körüli, de legfeljebb öt év.

Az elképzelések szerint a tőkejuttatással megszerzett részesedést az inflációs ráta plusz 5 százalék körüli értéken értékesíthetik.

A kivonulás már a befektetés időpontjában biztosított: a többi tulajdonosnak egyrészt vételi opciója van, de egyben vételi kötelezettsége is meghatározott áron. Ez utóbbi, az eladási opció három-öt éven belül érvényes, s biztosítékok is kapcsolódnak hozzá. Ha a tőkeemelés és a hozzá kapcsolódó hitelnyújtás sikeres, néhány év múlva a kisvállalkozás többi tulajdonosa érdekelt az "állami" tőkerész kivásárlásában a hozamkövetelménnyel megnövelt értéken. Ha a kisvállalkozás tevékenysége vagyonvesztéssel (tőkeérték-csökkenéssel) jár, a KfP Rt. érdekelt az előre meghatározott áron élni opciós jogával és a tulajdonosoktól behajtani a vételárat. További feltétel, hogy a tőkeemelés, illetőleg a fejlesztési projekt finanszírozása a társaság valamely részvényes hitelintézete által nyújtott kölcsönhöz kapcsolódik, s a tőkejuttatás összege nem haladhatja meg a hitel összegét.

A KfP Rt. a fejlesztés alatt lévő második termékével részben vagy egészben átvállalná a befektetési kockázatot, ezáltal ösztönözve a kisvállalkozásokba történő invesztíciókat. Ennek érdekében - megállapodás alapján - eladási opció illetné meg a kisvállalkozásokba befektető személyt, ennek alapján üzletrészét, részvényét eladhatja a társaságnak a meghatározott időben és áron. Ez a termék azért is előnyös - hangsúlyozza Schifner Marianna -, mert a tőke e része további tőkét mozgathat. Így az egységnyi állami forrás - az opciók várható beváltásának függvényében - közvetetten nagyobb arányban hasznosulhat.

A társaság várhatóan szeptemberben, illetve októberben jelenik meg a piacon a termékeivel. A tőkejuttatásban részt venni szándékozó kisvállalkozások a részvényes bankokban (OTP, Magyar Külkereskedelmi Bank, Budapest Bank, Postabank, Magyar Fejlesztési Bank, Konzumbank, Eximbank) jelentkezhetnek. A pénzintézet a hitelbírálattal egyidejűleg tesz javaslatot a tőkejuttatásra, a tőkebefektetésről azonban a bank javaslatát figyelembe véve a társaság önállóan dönt.

A Magyarországon működő több mint 800 ezer kisvállalkozás az összes vállalkozás jegyzett tőkéjéből alig 10 százalékkal részesedik, a finanszírozási problémák így náluk fokozottan jelentkeznek - mondta Schifner Marianna. Az induló és a kisebb méretű vállalkozások fejlődését a banki hitelek elérésének nehézségei is korlátozzák. Különösen a fejlődés korai szakaszában lévő kisebb méretű vállalkozások piaci alapú tőkeszerző képessége korlátozott, ami e vállalkozói kör fejlődési lehetőségeit nagyban gátolja. Gyakran fordul elő, hogy egy kisvállalkozás versenyképes projekthez kölcsönt igényel, amit azonban tőkehiánya miatt nem lehet kielégíteni. A banki hitelezés növelését az alultőkésítettség akadályozza, a vállalkozás nem megfelelő kölcsön/tőke mutatója gátat jelent. Ennek orvoslása érdekében dolgozták ki tavaly - a hitelintézetek bevonásával - a nemzetközi viszonylatban is újszerű, piaci elvű tőkejuttató programot. Végrehajtására a pénzügyminiszter a legjelentősebb hazai bankokkal és a Hitelgarancia Rt. részvételével közösen, mintegy 3,5 milliárd forint saját tőkével alapította meg a Kisvállalkozás-fejlesztő Pénzügyi Rt.-t.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.