Dánia: élet a zónán kívül
A pénzügyi unión kívül lévő dán gazdaság kiváló teljesítményt nyújt, összevetve az euróövezethez tartozó Németországéval - hangoztatja a Berlingske Tidende című koppenhágai lap. Az egységes valuta bevezetését a különutas gazdasági kurzus eddigi sikerei ellenére is támogatja a lakosság 61 százaléka.
A dán lap - a Nordea vezető közgazdászának elemzésére hivatkozva - kiemeli, hogy a munkanélküliség mindössze 5,1 százalékos, míg Németországban 9,8, az euróövezet átlagában pedig 8,3 százalék.
A költségvetésben a koppenhágai kormány 2,8-es többletet tud kihozni, szemben a németek 2,7 százalékos hiányával. A gazdasági növekedésre vonatkozó legújabb becslések Dánia esetében 2,2 százalékos átlagot adnak, Németországban 0,5, az euróövezetben pedig 0,3 százalékot. A forgalomban lévő hat hónapos kötvények alapján számított dán kamatszint pedig hosszú ideje először áll alacsonyabb, 3,21 százalékos szinten, mint Németországban, ahol a megfelelő adat 3,3 százalék. A dán gazdaság különösen jó teljesítménye ellenére is csak 34 százalékos az egységes valuta bevezetését ellenző dánok tábora. (VG)


