A tagállamok hatóságai a cégbejegyzés díjaként csak annak adminisztratív költségeit számolhatják fel - erősítette meg egyik legújabb ítéletében az Európai Bíróság. A két olasz bíróság beadványa kapcsán született határozat tisztázza a törvénytelenül beszedett regisztrációs díjak visszafizetésének szabályait.
Olaszországban 1993-at követően - amikor az Európai Bíróság az évi ítélete nyomán a cégbejegyzésért 1985 óta felszámított éves díjat egyszeri kötelezettséggé változtatták - számtalan per indult az addigi kifizetések visszaigénylésére. Az olasz semmítőszék azonban úgy döntött, hogy (a tévedésből kirótt díjakra vonatkozó rendelkezéseknek megfelelően) az államnak csak a három évnél nem régebben beszedett pénzeket kell visszafizetnie. Az Európai Bíróság akkor az elévülési idő alkalmazását törvényesnek ítélte, megállapítva egyúttal, hogy a fizetendő kamat mértéke alacsonyabb is lehet a magánszemélyek közötti ügyletekben felszámoltnál.
Az olasz parlament által 1998-ben elfogadott törvény élt is az elévülési idő és az alacsony kamatláb jelentette könnyítések lehetőségével. Emellett azonban az 1985-92 közötti évekre visszamenőlegesen új, az 1993 óta kivetettel megegyező nagyságú cégbejegyzési díjat vezetett be. Mostani ítéletében az Európai Bíróság kimondta, hogy míg az elévülési idő miatt visszatérítésre nem jogosult cégektől a visszamenőleges díj nem követelhető, addig az arra jogosultak esetében a nemzeti bíróságok saját belátásuk szerint dönthetnek a kérdésben. Azt azonban figyelembe kell venniük, hogy a cégbejegyzésért fizetett díjak összege nem haladhatja meg annak adminisztrációs költségét.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.