BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Röviden

Három főpolgármester-jelölti vita lesz

Három vitát tartanak a főpolgármester-jelöltek az október 20-i választás előtt - állapodott meg Demszky Gábor szabad demokrata, Gy. Németh Erzsébet szocialista és Schmitt Pál, a parlamenti ellenzék által támogatott független jelölt kampánystábja. Az első vitát a közszolgálati televízió közvetítené szeptember 30-án, és azon valamennyi főpolgármester-jelölt részt vehetne. A második és harmadik vitán, amelyeket október 10-én és 16-án tartanának, már csak a három legesélyesebb jelölt - Demszky Gábor, Gy. Németh Erzsébet és Schmitt Pál - venne részt. (MTI)



Észt-magyar megállapodás az adózásról

Magyarország mindent elkövet, hogy az ősz végi prágai NATO-csúcson döntés szülessen Észtország felvételéről - jelentette ki Mádl Ferenc államfő, miután észt partnerével, Arnold Rüütellel tárgyalt. A két elnök jelenlétében aláírták a két ország között a kettős adóztatás elkerüléséről és az adózás kijátszásának megakadályozásáról szóló egyezményt. Arnold Rüütel ma találkozik Medgyessy Péter miniszterelnökkel is. (VG)



Vizsgálják a tévéelnöki pályázatot

Sürgősségi vizsgálatot rendelt el a Magyar Televízió Rt. (MTV) elnöki posztjára meghirdetett pályázat kapcsán Lenkovics Barnabás. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa egyúttal levélben kérte az Országos Rádió és Televízió Testület elnökének állásfoglalását. Nagy Navarro Balázs beadványozó szerint esélyegyenlőtlenséget teremt, hogy a pályázóknak 75 ezer forintért kellett megvásárolniuk a pályázati anyagokat tartalmazó csomagot. (VG)



Korrupciós vád határőrökkel szemben

Harmincegy letenyei határőr ellen tett feljelentést vesztegetés alapos gyanúja miatt a BM Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálatának vezetője. A meggyanúsított határőrök a határon ki-, illetve belépő személyektől, mindenekelőtt kamionsofőröktől készpénzt, illetve ajándékokat fogadtak el. Néhány nappal ezelőtt ugyancsak vesztegetés gyanúja miatt indult eljárás 28 salgótarjáni határőr ellen, akik közül tizenegy főt őrizetbe is vettek. (VG)

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.