BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Röviden

Hamarabb készülnek el az országjelentések

Az Európai Bizottság megerősítette, hogy a tagjelölteket értékelő éves országjelentését a tervezettnél egy héttel korábban, október 9-én hozza nyilvánosságra. Döntését a bizottság azzal indokolta, hogy az EU jelenlegi tagállamainak több időt kíván hagyni a javaslatok tanulmányozására, amelyek alapján az október végi brüsszeli csúcson megnevezik a csatlakozási tárgyalások decemberi lezárására képesnek ítélt jelölteket. (Reuters)



Az OECD gyengülő növekedést érzékel

A világ harminc legfejlettebb államát tömörítő Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) hétfőn a tagállamok együttesét tekintve félszázalékos gazdasági növekedést számolt az idei év második negyedében, ezzel az egy évvel korábbi GDP-jét az OECD-tagok együttese 1,4 százalékkal haladta meg. Az euróövezet 12 tagországa esetében ez utóbbi fejlődés azonban csak 0,6 százalék lett, a 15 tagú EU esetében 0,7 százalék. A gazdasági növekedés üteme az idei második negyedben a fejlett világban elmaradt az első negyedévitől. (MTI)



Az európai gazdaság az amerikai mögött

A Világgazdasági Fórum (WEF) összehasonlító tanulmánya szerint az EU gazdasági teljesítménye továbbra is alatta marad az Egyesült Államokénak. A WEF Európa legjobban teljesítő gazdaságaként Finnországot emeli ki, amely több területen is egyenrangú az amerikaival. Az EU leggyengébb gazdaságaiként a tanulmány Portugáliát, Spanyol-, Olasz- és Görögországot említi. Az uniós tagjelöltek közül a WEF szerint Észt-, Cseh-, Magyarország és Szlovénia gazdasága a legerősebb. (Reuters)



A brit vállalkozások ellenzik az eurót

A brit vállalatvezetőknek csak 31 százaléka támogatja az euró átvételét, míg 66 százalékuk szerint az országnak meg kellene tartania a fontot - derül ki egy most közzétett felmérés eredményéből. A megkérdezettek mindössze 26 százaléka véli úgy, hogy az euró jót tenne a gazdaságnak, 56 százalékuk szerint viszont a monetáris uniós tagság káros lenne a vállalkozások számára. 78 százalékuk mondta azt, hogy Nagy-Britannia az eurózónán kívül is prosperálhat. (EUobserver)



Erősödik az EBRD balkáni jelenléte

Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) a tavalyi 900 millió után az idén várhatóan 1,1 milliárd eurót fektet be a balkáni térségben. Jean Lemierre, az EBRD elnöke szerint a befektetési lehetőségek a romániai, bulgáriai és jugoszláviai reformok nyomán bővültek ki. Az új román kormány lépéseket tett a kulcsfontosságú acélipari magánosítások előmozdítására, és készen áll egy nagy bankprivatizáció megindítására - mondta Lemierre. (Reuters)



Költségvetéséről tárgyal Szófiával az IMF

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) a héten küldöttséget meneszt Szófiába, hogy tárgyaljon a kormánnyal a jövő évi költségvetés tervezetéről, és értékelje az idei büdzsé eddigi végrehajtását. Szófia tavaly kötött a valutaalappal egy kétéves, 300 millió dolláros egyezményt, amelyben szigorú fiskális politikát és a reformok felgyorsítását ígérte. A kormány 2003. évi költségvetési tervezete négyszázalékos év végi inflációval, az idei 4,0 után 4,5 százalékos gazdasági növekedéssel, valamint 0,7 százalékos, GDP-arányos hiánnyal számol. (Reuters)



Prága a korona gyengítése mellett

Vladimír Spidla cseh miniszterelnök kijelentette, hogy kormánya tartja magát a külföldi befektetések árfolyamra gyakorolt hatásának semlegesítését célzó, a jegybankkal kötött egyezményhez. A korona az elmúlt egy évben több mint 10 százalékot erősödött az euróval szemben, ami károsítja az ország exportőreit. A jegybank szerint az árfolyam-emelkedést a gazdasági alapok nem igazolják. (Reuters)



Belgium az eurózóna bővítését szeretné

Didier Reynders belga pénzügyminiszter szerint a tagjelölt közép- és kelet-európai országoknak uniós csatlakozásuk után a lehető leghamarabb be kellene lépniük az eurózónába. Reynders reméli, hogy az új tagok az EU-ba való felvételüket követően már két-három évvel átveszik a közös pénzt. (Reuters)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.