Eva: bevételi minimum?
Ma dönt a kormány arról, hogy legyen-e az egyszerűsített vállalkozási adó (eva) választásának a minimális bevételre vonatkozó feltétele is. Az Országgyűlés gazdasági bizottságának tegnapi ülésén a Pénzügyminisztérium képviselője ugyan nem támogatta a hasonló értelmű indítványt, ám elhangzott, hogy a kormány ma megfontolja, javasoljon-e alsó bevételi limitet. A kabinet e lépésével az úgynevezett alvó vállalkozásokat szűrné ki az evát választók köréből.
A megvitatott képviselői módosító javaslat egyébként csak a legalább 500 ezer forintot meghaladó éves árbevétellel bíró vállalkozásoknak engedte volna a nyugalom adójának is nevezett adózási formára való áttérést. A bizottság végül függőben hagyta a kapcsolódó módosító indítványról történő szavazást.
Támogatták a képviselők a kormány azon javaslatát, mely csak a köztartozások rendezése után engedi az eva választását (VG, 2002. október 25., 1-3. oldal). Eszerint az evát választó vállalkozásnak a bejelentkezés időpontjában nem lehet az adó-, illetve a vámhatóságnál nyilvántartott és végrehajtható köztartozása. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az adó- és járulékhátralékok mellett az illetékhivatalnál és a helyi önkormányzatoknál nyilvántartott tartozás is beleesik e kategóriába. Ugyanakkor az elmaradt kamarai tagdíjak csak abban az esetben számítanának, ha a kamara ezt jelzi az adóhatóságnak.
A gazdasági bizottság tagjainak többsége - a kormány álláspontjával ellentétben - támogatta az ásványvíz és a zacskós víz áfájának 12 százalékról 25-re történő emelését. A bizottság MSZP-s alelnöke, Podolák György indoklásként annyit közölt, hogy az unióban nem tesznek különbséget az ízesített és nem ízesített italok között, ezért tartják szükségesnek, hogy e termékekre is a magasabb áfakulcs vonatkozzon. A kabinet és a bizottság is támogatta viszont azt az indítványt, amely azt írná elő, hogy a gépjárműjavítás költségének áfáját egyáltalán ne lehessen visszaigényelni 2004-től. A kormánnyal ellentétben a bizottság azt is támogatta, hogy ez a rendelkezés ne 2004-től, hanem már jövőre életbe lépjen.


