A bírák és az ügyészek remélhetőleg megkapják a jövő esztendőre megígért ötvenszázalékos alapilletmény-emelést. A pénzügyminiszterrel történt hétfői egyeztetés alapján a jövő évi költségvetési előterjesztés számol a várt fizetésrendezéssel. Minderről Bárándy Péter igazságügy-miniszter tájékoztatta lapunkat. Elmondta: a tervek szerint két ütemben - július 1-jével és decemberben - hajtják végre az emelést. Így az eredetileg számítottnál jóval kisebb összeg - a több mint tízmilliárd helyett körülbelül hatmilliárd forint - terheli majd a költségvetést.

Mint azzal lapunk több alkalommal foglalkozott: a bírák és az ügyészek javadalmazása az elmúlt esztendőkben - az európai mércét is figyelembe véve - tarthatatlanná vált.

Míg például az Országos Igazságszolgáltatási Tanács a 2001. évre 12,2, 2002-re 9,2 százalékos illetményalap-növelést tartott indokoltnak, az elfogadott előirányzatok csak 8,75, illetve 7,75 százalékos emelésre nyújtottak fedezetet. A bírói bérekre vonatkozó uniós öszszevetésekben hazánk többnyire az utolsó helyen áll. Mivel a bírák és az ügyészek javadalmazása együtt mozog, az ügyészek részéről ugyancsak többször elhangzott: amennyiben a fizetségben nem történik javulás, megroppan a szervezet. Ez pedig az ügyészi munka és az igazságszolgáltatás eredményességét veszélyezteti.

Az új kormányzat a bírói függetlenség egyik garanciáját a bírák megfelelő mértékű javadalmazásában látja. Az igazságügy-miniszter kezdettől szorgalmazza a bírói alapilletmények 50 százalékos növelését és azt is, hogy fizetségük évente legalább az infláció mértékének megfelelően emelkedjék.

A legutóbbi pénzügyminisztériumi egyeztetés eredményeként úgy látszik: megteremthetők annak keretei, hogy a bérek közelítsenek az uniós illetményekhez. (MKK)