Milliárdok hevernek parlagon
A kkv-k támogatására, versenyképességének növelésére szánt milliárdok "csak" a bankban kamatoznak - panaszolják szak-mai körökben. Szeptemberre ígérte a Pénzügyminisztérium által gründolt Kisvállalkozás-fejlesztő Pénzügyi Rt. tőkejuttató programjának startját, illetve a gazdasági tárca közvetett közreműködésével alapított Beszállítói Befektetői Rt. az első szerződések megkötését. Ezekből azonban máig sem lett semmi. Az inaktivitásnak nemcsak az az oka, hogy a parlamenti választások finisében működésüket megkezdő kvázi kockázatitőke-társaságok újszerűek.
A KfP első terméke - amely az ötven főnél kisebb vállalkozásokban legfeljebb 50 millió forint közvetlen tőkét emelne - már a nyáron startra kész volt. Indulását azonban hátráltatta, hogy a társaság a pénzügyi tárcától a gazdaságihoz került.
Ennek technikai lebonyolítása ugyanis időigényes. Szakértők attól is tartanak, hogy a tulajdonosváltás miatt a társaság további tőkeemelését is kérdésessé teszi.
Más okból késlekedik a Beszállítói Befektetői Rt. első befektetői szerződéseivel - értesültünk. Mivel a kkv-k általánosságban tőkehiányosak, a kritériumok néha nehezen teljesíthetőek, nevezetesen az, hogy a társaság 50-250 millió forintot befektessen az adott vállalkozásba, ám mégis kisebbségi tulajdonos maradjon.
Az ellentmondás miatt - derült ki a több tucat ígéretes kedvezményezett cég vizsgálatából - kimaradhatnak a tőke befogadására minden más szempontból alkalmas potenciális beszállítók. Úgy tudjuk, újragondolják a befektetési stratégiát. Szakértők szerint azonban 20-30 millió forintnál alacsonyabbra nem célszerű csökkenteni az 50 milliós minimumot, hiszen ennél kisebb befektetés nem érné el a célját.
A Start hitelből származó maradványt kamatostul 2-3 milliárdra becsülik szakmai körökben. Felhasználásával a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (MVA) legutoljára 2000 januárjától Start 2000 néven tervezett programot indítani. Ez azonban elmaradt a társtárcáknak a német szénsegélyből eredő pénzről való egyeztetése hiányában.


