Új kihívások a pénzintézeti szektorban

A közvetítő rendszer fejlettsége, a pénzügyi közvetítés mélysége és a gazdasági növekedés közötti kapcsolat kérdésköre különös fontossággal bír a kelet-közép-európai felzárkózó gazdaságok esetében, ahol a pénzügyi közvetítés szintje nagyon alacsony. Az erre vonatkozó empirikus elemzések szerint a magasabb gazdasági fejlettségi szinthez mélyebb pénzügyi közvetítés tartozik. A felzárkózást elősegítő gazdasági növekedésnek tehát szükségszerűen együtt kell járnia a pénzügyi közvetítés szignifikáns mélyülésével. Ezért Magyarország esetében is fontos és a fejlődéshez elkerülhetetlen, hogy a jövőben a pénzügyi közvetítés szignifikánsan mélyüljön.





>> A rendszer terjedelme

és szabályozottsága



A pénzügyi intézményi rendszer, illetve a bankszektor fejlődésének további fontos feltétele a pénzügyi szféra teljes egészében nemzetközi standardok szerinti szabályozásának és működésének kialakítása, az intézmények és a piacok kellő transzparenciájának a megteremtése. Ezen a téren a bankok szabályozása vonatkozásában a konszolidált számbavétel és felügyelet megteremtése jelenti a legnagyobb kihívást, míg a tőkepiacok fejlődése terén a jelenleg még hiányzó instrumentumok szabályozási hátterének kialakítása (pl. hitelderivatívák), ill. a pénz- és tőkepiaci elszámolások terén a kiegyenlítések véglegesítésére vonatkozó direktíva harmonizálása kiemelt fontosságú.

A banki közvetítés mélységének mérésére alkalmas különféle mutatók lengyel, magyar, cseh (KKE3) és az euróövezet országaira vonatkozó összehasonlítása azt mutatja, hogy az elmaradás mértéke nagyban különbözik, annak függvényében, hogy a nemzetközileg szokásos mércék közül melyiket alkalmazzuk. Ha a mérlegfőösszeggel mérjük a közvetítés mélységét, akkor a GMU-átlaghoz képest Csehországban feleakkora, míg Lengyel- és Magyarország esetében kb. negyedényi értékeket találunk. Mindhárom ország esetében csökken - de még mindig nagyon nagy - az elmaradás, ha a bankok hazai magánszektornak nyújtott hiteleit vizsgáljuk, és minimálissá válik, illetve Csehország esetében meg is szűnik, ha azt a likvid kötelezettségek GDP-hez viszonyított arányával mérjük. Az eltérések mögött meghúzódó strukturális okokat szemlélteti az ábra.

A KKE3-ban, de különösen Magyarországon és Lengyelországban a bankok eszközei között magasabb részarányt képviselnek a hazai magánszférának nyújtott hitelek, mint a GMU-országokra jellemző átlag. Ez a megállapítás annak ellenére igaz, hogy az euróövezet bankszektorainak mérlegén belül általában magasabb arányt képviselnek a hitelek, mint a KKE3-ban. A hitelállomány számottevő része azonban ott nem hazai, hanem külföldi hitelfelvevőkkel szemben áll fenn. A banki közvetítés alacsonyabb szintje tehát nemcsak a hazai hitelezésben betöltött kisebb szerepvállalásban nyilvánul meg, hanem abban is, hogy a hazai bankok, az intézményi struktúra alacsonyabb fejlettségi szintjének megfelelően, sokkal inkább lokális szerepkört játszanak, mint az euróövezet bankjai. Mivel a közeljövőben sem várható, hogy a KKE3 bankjainak nemzetközi kihelyezői tevékenysége gyors növekedésnek induljon, ezt a strukturális különbséget szinte bizonyosan tartósnak tekinthetjük. Így a banki közvetítés mélyülése, az EU-országokra jellemző szint közelítése sokkal inkább a bankok magánszektornak nyújtott hiteleinek GDP-arányos növekedése, és kevésbé a mérlegfőösszeg/GDP mutató vonatkozásában fog várhatóan megmutatkozni.

A likvid kötelezettségek arányában mért elmaradás a bankok forrásszerkezetének különbözősége miatt jóval kisebb, mint a másik két mutató alkalmazása során tapasztalható elmaradás. A GMU-országok bankszektoraiban sokkal erősebb a bankbetét mint megtakarítási forma visszaszorulása, mint a KKE3-ban. Így a KKE3-országokban egységnyi banki mérlegfőösszeghez jóval nagyobb bankbetétállomány tartozik. Mivel várakozásaink szerint az elkövetkező években a KKE3-országokban is nőni fog a bankbetéten kívüli megtakarítási formák szerepe, várható, hogy az M2/mérlegfőösszeg mutató közelíteni fog az GMU-ra jellemző értékhez. Ez egyben jelentheti azt is, hogy a banki pénzügyi közvetítés eszközoldali muta-

tóiban (magánszektor hitele/GDP, mérlegfőösszeg/GDP) mért elmaradáscsökkenés a forrásoldali mutató alapján (M2/GDP) mért elmaradás növekedésével fog párosulni.





>> Az átalakulás

főbb irányai



Az elmúlt évtizedekben számottevően megváltozott a bankok pénzügyi közvetítésben betöltött szerepe, tevékenységükön belül egyre nagyobb súlyt képvisel a kockázati transzformáció, a fejlett kockázatkezelési eszközök használata, a jutalékos tevékenységek aránya.

Ugyanakkor nem beszélhetünk a banki pénzügyi közvetítés általános visszaszorulásáról, hiszen a bankok mérlegfőösszegének GDP-hez viszonyított aránya folyamatosan nő. Ráadásul nem minden országra kiterjedő általános és erős tendencia a vállalatfinanszírozásban betöltött szerepük visszaszorulása sem.





>> Hosszabbodó

közvetítési folyamat



Megfigyelhető azonban, hogy

jelentősen visszaszorult a bankok közvetlen megtakarításokat gyűjtő szerepe. A bankok forrásai között egyre csökkenő hányadot képviselnek a bankbetétek, és egyre nagyobb a bankok által kibocsátott értékpapírok (kötvények) részaránya. Ezeket az értékpapírokat elsősorban a nem banki pénzügyi közvetítők vásárolják meg. A nem banki pénzügyi közvetítők által megvásárolt banki értékpapírok térnyerése a pénzügyi közvetítési folyamat láncolatának meghoszszabbodásához vezetett, a korábban tipikus megtakarító-bank kapcsolat helyett egyre inkább a megtakarító-intézményi befektető-bank kapcsolat válik tipikussá.