A korrupció kiküszöbölésének nem a büntetőjog az elsődleges eszköze - hangsúlyozta Bárándy Péter igazságügy-miniszter a leendő üvegzsebtörvény főbb vonásait ismertetve. A héten a kormány elé kerülő tervezet húsz - köztük három kétharmados - jogszabályt módosít. Rendezi a közérdekű adatokra vonatkozó nyilvánosság és az üzleti titok egymáshoz való viszonyát, illetve egyértelműen szabályozza, a magánszférában mikor nem lehet üzleti titokra hivatkozva információt visszatartani.
Erősödik az Állami Számvevőszék szerepe és hatásköre: az állami vagyon, illetve támogatások felhasználásának jogszerűségére irányuló ellenőrzései során túlléphet az állami szervek körén. Vizsgálhatja az államháztartás alrendszeréből finanszírozott beszerzéseket és a közvagyont érintő szerződéseket valamennyi érintett gazdálkodószervezetnél.
A tervezet gondoskodik az államháztartásból nyújtott támogatások, nemzetközi juttatások, segélyek visszafizettetéséről, ha azokat rendeltetésellenesen használják fel. Megköveteli az állami, önkormányzati költségvetési támogatásokra vonatkozó adatok nyilvánosságát és a közpénzeket, közvagyont érintő ötmillió forintnál nagyobb értékű ügyletek főbb adatainak közzétételét. Kiterjeszti a vagyonnyilatkozat nyilvánosságát az ÁPV Rt. és az MFB vezetőire is.
Átláthatóbb lesz a költségvetési szervek működése, és behatároltabbá válik gazdasági szerepvállalásuk. A tervezet igyekszik megszüntetni a lehetőséget, hogy újratermelődjenek az állami tulajdonú gazdasági vállalkozások. Ezért a jövőben központi költségvetési szerv a kormány előzetes jóváhagyásával alapíthat céget, vagy társulhat be már létező gazdasági társaságba, amelyben 50 százalékot meghaladó részesedést kell nyernie. Szigorodnak az állami költségvetési szervek legalább többségi befolyása alatt álló gazdálkodócégek működési szabályai és a közhasznú szervezeteknél a közpénzek felhasználására vonatkozó előírások. (MKK)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.