BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gül az új török kormányfő

Brüsszeli uniós és ankarai üzleti körökben biztatónak tekintett reformígéreteket tett kinevezését követően Abdullah Gül leendő török kormányfő, ugyanakkor pártjának tényleges vezetője, Recep Tayyip Erdogan zavarórepüléssel felérően nyilatkozott Ciprus ügyében.

Ciprus török harmadának adminisztratív központjában tett rövid szombati látogatása alkalmával Erdogan azt mondta, az egyesített szigetnek és Törökországnak egyszerre kell felvételt nyernie az Európai Unióba. Az Európai Bizottság bővítésügyi szóvivője azonban úgy nyilatkozott a Reutersnak, hogy szó sem lehet az egyes jelöltek felvétele közötti "árukapcsolásról". Az 1974 óta megosztott sziget újraegyesítésére a múlt héten tett javaslatot Kofi Annan ENSZ-főtitkár; a kezdeményezést a sziget görög és török közössége, valamint Athén kedvezően fogadta, az első ankarai visszhang sem volt elutasító; a tárgyalásoknak ma kellene megkezdődniük, és az Erdogan-nyilatkozatig az volt a feltevés, hogy december közepe előtt eredményesen lezárulnak.

Eddig Törökország EU-kap-csolatait illetően a legvérmesebb várakozás az volt, hogy a koppenhágai csúcs meghirdeti a felvételi tárgyalások megkezdésének időpontját. Szombati kinevezését követően Abdullah Gül is ilyen értelemben nyilatkozott leendő kormánya gazdasági és társadalmi reformterveiről. Gül tervei között előkelő helyen szerepel az energiaszektor liberalizálása, az állami vagyon értékesítése, olyan új adóreform-koncepció kidolgozása, amely a bevételek növelésével készíti föl az országot az IMF által kilátásba helyezett 16 milliárd dolláros hitel fogadására; szó van gazdaságélénkítés keretében a kisvállalkozások ösztönzéséről, 15 ezer kilométernyi autóút építéséről is. (VG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.