BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csalással gyanúsított üzletkötők

Először kerülhetnek a vádlottak padjára vásárlói csoportokat szervező cég alkalmazottai, miközben a tisztességtelen vállalkozások kiszűrésétől, illetve a terület januártól hatályos szabályozásától a szakma és a piac tisztulását várják. A rendőrség néhány hete vádemelési javaslattal fejezte be azt a nyomozást, amelyet csalás alapos gyanúja miatt indított a vásárlói csoportok szervezésével foglalkozó Hungary Home Kft. alkalmazottaival szemben. A kft.-vel szemben több tucat feljelentés érkezett, amelyekben a sértettek azt kifogásolták, hogy a cég képviselői gyors anyagi segítséget ígértek, s csak később derült ki, hogy több év is eltelhet, mire a belépéskor befizetett, illetve a remélt összegről szóló "vásárlói jogosultságot" megkaphatják.

Az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága tudatta: a nyomozás során több mint száz sértettet hallgattak ki, akik egybehangzóan azt állították: a fogyasztói csoportba történő belépéskor félretájékoztatták őket, s téves információk alapján fizették ki a 200 ezertől 1,2 millió forintig terjedő belépési díjat. A rendőrség végül nyolc üzletkötőt gyanúsított meg csalással, de a cég vezetőinek felelősségére nem találtak bizonyítékokat. Az ügyet az ORFK vádemelési javaslattal továbbította, az aktákat az ügyészség vizsgálja.

A lapunk által megkérdezett rendőrségi szakértők nem emlékeztek, hogy korábban indult volna büntetőeljárás vásárlói csoportokat szervező cég alkalmazottai ellen. Szerintük a mostani nyomozás azt mutatja: fel lehet lépni azokkal a cégekkel szemben, amelyek tisztességtelen módon szervezik be újabb ügyfeleiket. Az ismertebb vásárlói csoportokat szervező cégek korrekten tájékoztatnak a csoportok működéséről és futamidejéről, ám több kisebb cég is fogyasztói csoportok szervezésére vállalkozott, amelyeknek nem volt biztos az anyagi hátterük, illetve olcsó és gyors anyagi segítséget ígérnek leendő ügyfeleiknek, nem tájékoztatva őket a rendszer működéséről.

A szakma tisztulásának irányába mutat, hogy 2003. január 1-jén életbe lép a fogyasztói csoportok működését szabályozó kormányrendelet. Bár vásárlói csoportokat szervező cégek már több mint tíz éve működnek Magyarországon, tevékenységük szabályozására csak tavaly fogadtak el kormányrendeletet. A Vásárlói Rendszerszervezők Magyarországi Szövetsége által évek óta szorgalmazott jogszabály célja, hogy csak azok a cégek tevékenykedhessenek, amelyek megfelelő biztosítékokat tudnak felmutatni biztonságos működésre. A kormányrendelet értelmében azok a vállalkozások folytathatják a tevékenységüket a területen, amelyek - egyebek mellett - részvénytársasági formában működnek, a fogyasztók által az előző évben befizetett összegek 8 százalékát elérő, de legalább 20 millió forintos vagyoni biztosítékkal rendelkeznek, továbbá a gazdasági tárca Engedélyezési és Közigazgatási Hivatala is jóváhagyja működésüket. (NIG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.