BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Felmérik a bővítés hatásait

Az Európai Bizottság független vizsgálatot indít a bővítés "következményeinek és kihívásainak" feltérképezésére. A brüsszeli testület célja a bővítés tudatosítása és az azzal kapcsolatos vita felélesztése a majdani és a jelenlegi tagállamokban egyaránt. Utóbbiak polgárainak a felmérések szerint az újonnan csatlakozók közül akár csak egyetlen ország megnevezése is nehézséget okoz.

A vizsgálatot és az annak eredményeit összegző jelentés elkészítését Wim Kok korábbi holland miniszterelnök felügyeli majd. A dokumentumot várhatóan 2003 márciusában, tehát annak a referendumsorozatnak a kezdetén hozzák nyilvánosságra, amelynek során a tíz tagjelölt közül kilencben döntenek a csatlakozásról. Miután némelyik tagjelölt közvéleménye meglehetősen szkeptikus a belépéssel kapcsolatban, a bizottság szerint a jelentés ezekben az országokban a viták objektív referenciapontjaként szolgálhat majd, és segíthet eloszlatni némely "mítoszt" a bővítés hatásairól. A vizsgálat az esetleges török tagság lehetséges következményeire ugyanakkor nem tér ki - írja az EUobserver.

Kok munkáját a majdani és a jelenlegi tagállamok képviselőiből álló szakértői csoport, valamint a firenzei Európai Egyetemi Intézet Robert Schuman Felsőbb Tanulmányi Központja segíti majd. Jan Zielonka, az intézet egyik kutatója, aki a szakértői csoportnak is tagja lesz, úgy véli, hogy a bővítéssel kapcsolatos vita nem összpontosít eléggé az annak eredményeként várható paradigmaváltásra. Zielonka szerint túl nagy hangsúly van azon, hogy "ki mennyit kap, ki menynyit fizet", holott Európa jövőjéről van szó. Az Európa előtt álló változás pedig hatalmas - teszi hozzá.

A kutató hangsúlyozta, hogy a jelentés nem tudományos értekezés lesz. "Wim Kok politikus, úgyhogy ez egy politikai irat lesz... Úgy vélem, Kok tudja, hogy mi érdekli a választókat, és többször is nyomatékosította a szélesebb közvélemény elérésének szükségességét" - mondta.

A koppenhágai EU-csúcson a tagállamok állam- és kormányfői áldásukat adták arra, hogy 2004. május 1-jétől a közép- és kelet-európai térségből 8 új tagállammal, valamint Ciprussal és Máltával bővüljön az Európai Unió.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.