Finisben a versenyfejezet
Ha péntekig nem emel egyik tagállam sem kifogást, akkor az EU-nagykövetek tanácsa elé kerülhet jóváhagyásra a versenyjogi fejezetről szóló aktualizált közös tárgyalási álláspont. Amennyiben a tizenötök ezen a fórumon is áldásukat adják a csomagra, elvben még aznap újabb, soron kívüli fordulóra következhet a Juhász Endre vezette magyar delegációval.
Az utolsó állásponttervezet a hírek szerint nagy valószínűséggel helybenhagyja azt a magyar igényt, hogy az eddig adókedvezményben részesült magyarországi nagyberuházók támogatását úgy "konvertálják" EU-konform keretek közé, hogy a csatlakozás pillanatáig nyert kedvezmények nagyságát csupán 2003. január 1-jétől fogják számítani.
Nevük mellőzését kérő uniós források szerint a lapzártánk idején még "hallgatólagos eljárás" tárgyát képező újabb verzió "a bizottsági ajánlással összhangban" rögzítette a tizenötök leendő újabb álláspontját. Szakértők szerint mindez azt is jelentheti, hogy végül mégsem kapott helyet a szövegben az a - bizottság által végül is nem támogatott - opcionális megoldás, amely szerint az ezt választó magyarországi cégek számára a csatlakozás után néhány évig még átmeneti mentességet biztosíthattak volna a közösségi szabályok alól (igaz, cserébe elvesztették volna a jogot arra, hogy ennek lejárta után élvezzék az EU-konform rendszer kínálta lehetőségeket). Az effajta átmeneti rezsimet bizottsági körökben sokan egyébként is fenntartásokkal kezelték, emellett vitatott volt ennek lehetséges időtartama is (a magyar fél 2009-ig szerette volna fenntartani). Brüsszelben ugyanakkor arra is emlékeztetnek, hogy a "megbocsátás időszakának" 2003-ig történő elnyújtása még a közelmúltban is elképzelhetetlennek tűnt.
EU-elnökségi és magas rangú bizottsági források csütörtökön egyaránt nagyon bizakodóan nyilatkoztak a tekintetben, hogy még a jövő keddi, külügyminiszteri szintű találkozó előtt sikerülhet tető alá hozni az utolsó érdemibb, nem költségvetési jellegű fejezetet Magyarországgal. Ismeretes, hogy informális alapon mindez néhány napja már megtörtént a hasonlóan kitartó lengyelekkel. Ezen kívül fajsúlyosabb nyitott témája a keleti tagjelöltek közül már csak Csehországnak van a közlekedési fejezet esetében. Mindenki másnál az asztalt már "megtisztították" a koppenhágai csúcs végső alkudozásaihoz.
Jól értesült uniós forrásokból úgy tudni, hogy Ciprus "lényegében" már lezárta a tárgyalásokat, és nagyon közel van a végső megállapodáshoz Litvánia és Lettország is. Észtország a hírek szerint a keddi külügyminiszterin fogja jelezni elkészültét, és hasonlóan közel van a végső megállapodáshoz Szlovákia is. A legnagyobb ellenkezés Cseh-, Lengyel- és Magyarország esetében áll még fenn: részint a közvetlen kifizetések induló szintjének, részint a költségvetési visszatérítés nagyságának emelését illetően folytatnak még utóvédharcokat.


