A brit nagyvállalatok elvetik az eurót
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságAz 500 legnagyobb brit vállalatot képviselő 164 cégvezetőhöz eljuttatott körkérdés azt mutatja, hogy 50 százalékuk nem támogatja az eurózónában való "brit részvétel elvét", és csak 42 százalékuk adott igenlő választ - idézi a Financial Times a MORI közvélemény-kutatót. Az "ipari kapitányokhoz" évente eljuttatott kérdésekre adott válaszokból készített tanulmány az első, 1997-ben kiadott ilyen mű óta először eredményezett euróellenes többséget.
Tony Blair miniszterelnök szerint az ellenzés erőssége miatt nem négy, hanem hat hónapot kell a meggyőzési kampányra szánni. Az iraki háború növekvő valószínűsége a csatlakozási népszavazás halasztása mellett szól. George Brown pénzügyminiszter szerint a kritériumok vizsgálatának júniusra tervezett befejezésekor a tagságot elutasító eredmény várható, s a csatlakozással meg kell várni az Európai Központi Bank reformját. A kormányfő ugyanakkor cáfolta az Independent jelentését, amely már kizárta a referendum idei megtartásának lehetőségét.


