BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bush adóreformot tervez

George Bush elnök mélyreható reformot tervez az amerikai adórendszerben - jelentette ki a Financial Timesnak adott interjújában Glenn Hubbard gazdasági főtanácsadó. Egyidejűleg a közkiadások visszafogását is tervbe vette az elnök, aki rövidesen kifejti ezzel kapcsolatos elképzeléseit, s arra számít, hogy a kongresszus - amelynek most mindkét házában többségben vannak a republikánusok - eleget tesz majd az elvárásoknak. A tanácsadó úgy vélte, hogy a legújabb adat szerint 674 milliárd dollár értékű csomagterv még nem nevezhető reformnak; annak fő célja a gazdasági növekedés ösztönzése volt. Az intézkedések közül a leginkább hosszú távú következmények az osztalékadó megszüntetéséből adódnak, 2012-ig évente mintegy 50 milliárd dollárt fognak kitenni.

Hubbard közlése szerint a Bush-adminisztráció két évvel ezelőtti hivatalba lépésével gyökeresen átalakult a költségvetési tervezés. Míg korábban a következő tíz évre ezermilliárdos szufficitokat céloztak meg, azóta a deficittervezés került előtérbe. Az új kormányzat igazát a tanácsadó abban látja igazolódni, hogy nem emelkedett az államkötvények hozama. A tízéves kincstárjegyek hozama négy százalék alatt maradt, 30 éves mélypont körül áll - jegyezte meg. Az FT ehhez azt fűzte hozzá, hogy végül a részvénypiac is langyosan reagált az elnök csomagtervére: a bejelentését megelőző árfolyam-emelkedés három százalékát követően már csak egy százalékokra futotta, miközben a dollár is legalacsonyabb értékére esett az euróval szemben 1999 novembere óta.

Az osztalékadó megszüntetése ugyanakkor új pénztermő stratégiára ösztönözheti a vállalatokat - vélte a Reuters gazdasági elemzőkre hivatkozva: részvények helyett ezentúl inkább kötvényeket bocsátanak majd ki. Az amerikai vállalatok könyv szerinti értéke már így is 76,5 százalékban hitelt takar - mondta a Moody's vezető közgazdásza.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.